Frissítve:

Londoni elemzők: az orosz bankválság elkerülhető, a mély recesszió nem

London, 2014. december 28., vasárnap (MTI) – Oroszországban valószínűleg elkerülhető lesz a bankrendszer elleni széleskörű betétesi roham, az orosz gazdaság azonban ennek ellenére is mély recesszióba süllyed jövőre – jósolták londoni pénzügyi elemzők.

hiba beküldése

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai az orosz gazdaság jövő évi várható fejleményeiről összeállított átfogó előrejelzésükben kiemelték, hogy vannak már jelei ugyan az orosz bankokra is átterjedő bizalmi válságnak, elsősorban a nagyobb orosz bankokat érintő, gyorsuló betétkivonás formájában, ám a ház elemzői szerint a bankok “teljes lerohanása” jó eséllyel elkerülhető lesz jövőre.

A kormányzati testületek válságkezelési együttműködése ugyanis most már javul, ami “biztató jel”, és várhatóan elejét veszi a problémák elmélyülésének az orosz pénzügyi rendszerben.

Mindemellett a JP Morgan londoni elemzői azzal is számolnak, hogy a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára 60 dollár környékén marad a jövő év elején, 2015 második felében pedig 70 dollár fölé emelkedik vissza.

A ház mindezek ellenére is mély recessziót jósol Oroszországban 2015-re, azzal a véleményével indokolva ezt a prognózisát, hogy az orosz gazdaság már eddig is igen jelentős károkat szenvedett, korlátozott a hozzáférése a külső hitelforrásokhoz, a legutóbbi kamatemelések nyomán a hazai pénzügyi kondíciók is jóval feszesebbé válnak jövőre, emellett a jegybanki kamatemelések várhatóan a szokásosnál sokkal gyorsabban átszűrődnek a banki hitel- és betétkamatokba.

A cég szerint ebben a helyzetben a fogyasztás jövőre 4,5 százalék körüli ütemben csökkenhet éves összevetésben, és a kétszámjegyű infláció jelentősen csökkenti a reáljövedelmeket is.

A JP Morgan londoni elemzői mindezek alapján az orosz hazai össztermék (GDP) 3,3 százalékos visszaesését jósolják 2015 egészére az eddigi előrejelzéseikben szereplő 0,8 százalékos jövő évi GDP-csökkenés helyett. A cég 2016-ban 2,5 százalék körüli növekedést valószínűsít az orosz gazdaságban.

Más nagy londoni házak ugyanakkor ennél jóval mélyebb, ráadásul 2016-ra is áthúzódó recessziót várnak Oroszországban, és bankválság kialakulását sem zárják ki.

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő a minap tizenhat orosz pénzintézetet vett leminősítési felülvizsgálat alá, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy megnőtt a kockázata a korábban vártnál hosszabb ideig elhúzódó és meredekebb visszaesésnek az orosz gazdaságban. A Moody’s ennek alapján immár kétévi folyamatos és mély recessziót vár Oroszországban: a cég londoni elemzői 2015-ben 5,5 százalékos, 2016-ban 3 százalékos orosz GDP-visszaesést jósolnak.

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics 2015-re az orosz GDP-érték 5 százalékos csökkenésével számol. Ez a prognózis azonban mediánérték, ugyanis a cég londoni közgazdászai által részletesen kidolgozott különböző forgatókönyv-változatokban – a felvázolt makrogazdasági folyamatoktól függően – az orosz hazai össztermék 2-8 százalék közötti jövő évi zuhanása szerepel.

A ház elemzői szerint mindemellett már vannak arra utaló jelek is, hogy a válság kezd átterjedni az orosz bankszektorra.
Az egyik legfőbb ilyen jel a cég szerint az, hogy a bankközi kamatszint – amely rendszerint együtt halad a jegybank irányadó rátájával – ezúttal nagyobb mértékben ugrott meg, mint az egyébként szintén meredeken megemelt jegybanki alapkamat, és ez rendszerint a reálgazdasági hitelellátás megroppanásának előzménye.

– Kertész Róbert, MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Lázár János: a legnagyobb munkaerő-tartalék az államban van
Debrecen - Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az "államban van". A Miniszterelnökséget [...] tovább »
Bürokrácia-csökkentés nélkül nem fog menni
Debrecen – A több munkahelynek köszönhetően javult a bűnügyi statisztika. tovább »
Több mint hatmilliárd forint foglalkoztatásra
Hajdú-Bihar - A gazdaságilag nem aktív emberek tartoznak az egyik kiemelt célcsoportba. tovább »
Élelmiszer-minőség – Aldi: a cég sajátmárkás termékei minden országban egyforma minőségűek
Budapest - Semmilyen különbség nincs az Aldi több országban is forgalmazott sajátmárkás termékeinek minősége [...] tovább »
Kutatás: a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat találjuk a legirritálóbbnak
Budapest - Az emberek a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat találják a legirritálóbbnak - ez az [...] tovább »
Orbán: elszámoltathatóvá kell tenni a globális tőke képviselőit
Budapest - Elszámoltathatóvá, átláthatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 21. forduló
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Budapest Honvéd került az élre a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 21. forduló
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Nem volt gól az FTC-Videoton rangadón
Budapest - A címvédő Ferencváros házigazdaként gól nélküli döntetlent játszott a Videoton csapatával a [...] tovább »
DEAC: meggyőző teljesítmény a Vásárhely otthonában
Debrecen - Erődemonstrációt tartott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a hazai pályán a találkozóig még hibátlan [...] tovább »
Miskolcon márciusban elrajtol, Ózdon folytatódik a ralibajnokság
Miskolc, Ózd - Hét versenyből áll majd az idei szezon, amelynek az első két állomása Borsodban lesz. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Súlyos vereséget mért a Szolnok az FTC-re
Budapest - A Szolnok fölényes, 12 gólos győzelmet aratott a Ferencváros ellen a férfi vízilabda ob I [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása