Sok közismert változata létezik, de rögtönzöttek is vannak. Többféle verzió létezik a locsolkodás eredetéről is, ilyen például, hogy a termékenységgel kapcsolatos mítoszok állnak kögötte, de olyan magyarázat is létezik, hogy a Jézus halála miatt gyászoló asszonyokat próbálták locsolással elzavarni a rónai katonák.
A sulinet .hu például azt írja, hogy a Húsvét hétfőn történő locsolkodás, majd az azokat követő versmondás nem egyházi, hanem világi szokás. A férfiak és a legények tiszteletüket kifejezve a körbejárták a házakat és megöntözték a lányokat. Szokás volt a legényeknek locsolóverset mondani, amiért cserébe festett vagy írott tojást kaptak. A piros tojás a szerelmes lány érzéseit fejezte ki, míg régebben a vörös szín a tojáson, Jézus vérét jelképezte. Vagyis a fiúk verseket mondva, míg a lányok tojásokat adva virányelven közölték egymás iránti érzéseiket – olvasható a www.sulinet.hu-n
politikai:
Nagy bánata van a tulipánnak,
Szekfű szaga van az Ibolyának.
MSZP-nél jártam,
Ibolyát találtam,
le volt már fizetve.
Szavazz a Fideszre!
Petícióval kezemben indultam az útra,
Emékeztetni a pógárt régfelejtett múltra.
Memóriám véges ezért sms-ben küldik,
Hogy Viktorunk megaszonta: hozzunk még egy kölnit.
Szabad-e locsolni?
Fényes, vörös ez a csillag,
Mellette a szegfű alig villan!
Alatta Lendvai fog szólni,
Gyertek mind, most szabad locsolni!
Kuncze és Kovács locsolják Lendvait,
A panelokból vannak most sokan itt!
Értetlenül nézik, az üvegből méz csöpög,
Sehol egy madzag, hogy ringjon az orr előtt.
Kuncze beszél a néphez, tolvajnak mondja a fideszt,
Aztán kérdi, hogy kölni helyett használhat e vizet?
Hagyományos:
Kelj fel párnádról szép ibolyavirág,
Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek gyorsan a harmat friss illatával,
Teljen a talicskám sok szép piros tojással!
Húsvét másodnapján
az jutott eszembe,
Locsolóvizet vegyek a kezembe.
Megöntözzek vele
egy árva ibolyát,
És cserébe kapjak érte
egy hímes tojást.
Köszönöm, hogy köszöntöttél,
Rózsavízzel megöntöztél.
En is köszöntelek Téged,
Tojás lesz a fizetséged.
Aki adta, ne feledd,
És a tojást el ne ejtsd!
Vicces:
KÉK erdőben jártam, ZÖLD ibolyát láttam,
Szemészetre holnap mennék, de most még azért locsolkodnék…
Én most verssel nem készültem,
De hogy el ne hervadozzál, beraklak a zuhany alá.
Tele van a hajad kosszal,
Meglocsollak Domestos-szal.
pajzán:
Biciklivel érkeztem, negyven métert fékeztem
Kiszakadt a nadrágom, kifigyelt a … tojásom.
Szabad-e locsolni?
Zöld erdőben jártam,
Részeg nyuszit láttam.
Le akart itatni,
Leültünk piálni.
Sokat ittunk – de nem eleget,
Hozzál sört – de ne keveset!
Az én kedves locsolómra, 2 tojás van festve,
Akit vele meglocsolok, elmehet az GYES-re.
- Független Hírügynökség -