Frissítve:

LMP: szavazza meg a Fidesz és a KDNP a közbeszerzési törvény összeférhetetlenségről szóló módosítását

Budapest, 2015. június 20., szombat (MTI) – Az LMP azt várja el a Fidesz és a KDNP frakcióitól, hogy a közbeszerzési törvényhez benyújtott módosító javaslatokról szóló jövő heti szavazáson legalább az összeférhetetlenségről szóló javaslatukat szavazzák meg – mondta a párt társelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Schiffer András közölte: az LMP hat olyan módosító javaslatot nyújtott be, amelyeket korábban önálló indítványként már beterjesztettek. Emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök korábban ígéretet tett arra, hogy megszavazzák javaslatukat, hogy a közbeszerzési törvény világos határvonalat húzzon a pályázat elkészítői és az ajánlattevők között.

Schiffer András ismertetése szerint indítványuk arra is kitér, hogy egy miniszter rokonai ne indulhassanak az általa felügyelt ágazat közbeszerzésein, a kormányfő hozzátartozói ne vehessenek részt állami pályázatokon, a polgármesterek hozzátartozói pedig ne induljanak az adott önkormányzat közbeszerzési pályázatain. Hangsúlyozta: azt várja, hogy a Fidesz és a KDNP legalább ezt a javaslatukat meg fogja szavazni.
Az LMP javaslatai arra is kitérnek, hogy a pályázati határidő elteltét követően a teljes pályázati dokumentációt és az összes ajánlatot össze lehessen hasonlítani, és egy adatbázisban visszakeresni. A közpénzek felhasználásából pedig minden offshore gyanús céget ki kell zárni – szögezte le a frakcióvezető.

A közbeszerzések során az alvállalkozói hálózatot tegyék teljesen nyilvánossá – szólított fel Schiffer András. Abban az esetben, ha a pályázaton nyertes cég megszűnik, akkor a pályázatot kiíró állami vagy önkormányzati szerv álljon helyt az alvállalkozói díjakért és munkabérekért – jelentette ki. Amennyiben egy cég nem fizeti ki a munkásait, feketén foglalkoztat, ki kell zárni a közbeszerzésekről. Az LMP újra javasolja a gyorsított eljárások szűkítését is – tette hozzá.

Schiffer András elmondása szerint nem lát ésszerű magyarázatot arra, hogy a 2011-ben elfogadott közbeszerzési törvény helyett most miért kell újabbat alkotni. Csak arra tudnak gondolni – mondta -, hogy a Fideszben tavaly kirobban “bandaháború” újabb fejezetének kell megteremteni a jogi kereteit.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem lepi meg, hogy a Videoton FC tulajdonosa, Garancsi István “beúszik most azokra a helyekre, ahonnan Simicska Lajost és Nyerges Zsoltot korábban elzavarták”. Ezzel a Népszabadság hírére reagált, amely szerint a Garancsi Istvánhoz köthető Market Építő Zrt. nyerte el azt a 38 milliárdos közbeszerzési eljárást, amelyet az MNV Zrt. a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság beruházásaira írt ki.

A társelnök emlékeztetett: frakciójuk volt az egyetlen, amely nem szavazta meg a vizes vb rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Hozzátette, a kormányzati előkészítők ígéretet tettek arra, hogy az ellenzék szerepet kap a megrendelések ellenőrzésében, de végül erre csak az MSZP és a Jobbik kapott lehetőséget, az LMP nem.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Idős asszony ékszereit rabolta el egy felsőzsolcai sörözőben
Debrecen, Felsőzsolca, Miskolc - Jogerősen 11 év fegyházbüntetést kapott a felsőzsolcai kocsmai rabló. tovább »
Adventi készülődés és karácsonyi forgatag Nyíregyházán
Nyíregyháza - Szombattól indul a karácsonyi készülődés Nyíregyházán: a városlakókat különleges [...] tovább »
Magyar győztese lett Európa legnagyobb energetikai startup versenyének
Budapest - Idén a magyar HeatVentors nyerte meg az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok [...] tovább »
Különleges égi jelenségek – Keressük a Merkúrt az alkonyi égen!
Naprendszerünk legbelsőbb bolygója vagy kora este, vagy kora hajnalban látható csupán, ezért főleg a téli, [...] tovább »
Elhunyt Komáromy Éva, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja
Miskolc - Életének 79. évében elhunyt Komáromy Éva a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A művészt a [...] tovább »
Érdemrend a világhírű, nyíregyházi kötődésű érsebésznek
Budapest - A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vette át pénteken Budapesten Gloviczki Péter Amerikában [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Egyelőre egy ponttal is az élen
Kisvárda - A hátránya után nagy erőket mozgósító Kisvárda fordított, de végül nem nyert Sopronban a [...] tovább »
Videó: DVTK Jegesmedvék vs. ASC Corona Brasow 7-2
Miskolc - Péntek este a DVTK Jegesmedvék gárdája az ASC Corona Brasow jégkoroncsapatát fogadta Miskolcon, a [...] tovább »
Ismét a komádi mazsorettek voltak a legjobbak
Komádi - A kétszeres kontinensbajnok komádi mazsorettcsoport ismét diadalmaskodott a VOKE Egyetértés Művelődési [...] tovább »
Emlékdélután Kabos Endre tiszteletére
Berettyóújfalu - A sportemberről elnevezett csarnokban emléktablót avatott Berettyóújfalu Kabos Endre, a [...] tovább »
Rangadók előtt a DEAC, Debrecenben a női labdarúgó-válogatott
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának floorballosai és a férfi kézilabdázói is rangadót játszanak [...] tovább »
Kozák Luca és Senánszky Petra lettek az év egyetemi sportolói
Debrecen - Az Év Egyetemi Sportolója lett a Debreceni Egyetem két hallgatója, Kozák Luca és Senánszky Petra, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása