Frissítve:

LMP: korrupciógyanús pályázaton választották ki a 3-as metró felújításának tervezőjét

Budapest, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) – Az LMP szerint korrupciógyanús pályázaton választották ki a hármas metró felújításának tervezőjét – erről közleményben tájékoztatta a párt vasárnap az MTI-t.

hiba beküldése

A Csárdi Antal főpolgármester-jelölt által jegyzett közlemény szerint a nyertes Főmterv Zrt. a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) második körös meghívásos pályázatán közel háromszor annyiért vállalta a feladatot, mint az eredeti kiírás keretösszege.

Felidézi, hogy a BKK által kiírt 616 millió forintos keretösszegű pályázaton eredetileg három cég indult, de kettő a meghirdetett keretnél magasabb ajánlatot adott, míg a francia Systrát hiányos pályázat miatt kizárták.

A második körös versenyben már csak meghívott cégek vehettek részt és mind a Systra, mind a magyar Főmterv jóval drágább ajánlatot nyújtott be. Eközben a főváros 616 millió forintról 2,6 milliárdra emelte a pályázat keretösszegét.
A párt főpolgármester-jelöltje szerint mindez azért aggasztó, mert a pályázatra 600 millió forint uniós forrás állt rendelkezésre, az ezen felüli összeget pedig a főváros költségvetéséből kell finanszírozni.

Ebben a helyzetben az LMP választ szeretne arra kapni a BKK vezetésétől, hogy miért kellett több mint négyszeresére emelni a keretösszeget, ha a kiírásban semmi nem változott, illetve miért kellett a második körben meghívásos pályázatot hirdetni.

Az LMP felszólítja a BKK-t, hogy tegye nyilvánossá a két eljárás során benyújtott valamennyi pályázatot – közölte Csárdi Antal.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bozóttüzek miatt nem járnak a vonatok Cegléd és Szolnok között
Budapest - Több helyen lángra kapott az avar és a bozót Cegléd és Szolnok vasútállomás között vasárnap [...] tovább »
Migrációs konferencia – A határvédelem fontosságát hangsúlyozták előadók
Budapest - A jogszerű határátlépés, valamint a határvédelem fontosságát hangsúlyozták előadók a Mathias [...] tovább »
Migrációs konferencia – Takács Szabolcs: a migráció problémája minden idők legfontosabb globális kihívása
Budapest - Minden idők legfontosabb kihívásának nevezte a migrációt, valamint az ezzel összefüggő, a helyi és [...] tovább »
Rengetegen jelentkeztek táborokba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az eddigi tábori jelentkezések egy jó részét olyan gyermekek teszik ki, akik nem [...] tovább »
Március utolsó napjaiban is lesznek mínuszok
Budapest - Március utolsó napjaiban is lesznek mínuszok, a maximumok a legtöbb helyen 20, helyenként viszont 10 fok [...] tovább »
Migrációs konferencia – Trócsányi: csak erős nemzetek adhatnak választ a kihívásokra
Budapest - Kizárólag erős nemzetek alkotta erős Európa adhat megfelelő választ a kor nagy kihívásaira, köztük [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Extraliga – Előnyben a Vasas és a Nyíregyháza
Budapest - A Vasas és a Nyíregyháza is saját közönsége előtt szerzett előnyt a női röplabda Extraliga [...] tovább »
Meggyőző Fatum-siker az elődöntő első meccsén
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza vasárnap este hazai pályán kezdte meg a Békéscsaba elleni elődöntőt. tovább »
Svájci aranyérem a női curling-világbajnokságon
Silkeborg - Svájci aranyérem született a női curlingezők világbajnokságán a dániai Silkeborgban. tovább »
Hosszú Katinka aranyéremmel zárt Marseille-ben
Budapest/Marseille - Hosszú Katinka 200 méter háton aranyérmet nyert a Golden Tour elnevezésű [...] tovább »
Magyar-horvát – Jó játékkal bravúros győzelem
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi két év legjobb játékát nyújtva hátrányból fordított és [...] tovább »
„Az a helyzet, hogy rúgott gól nélkül ritkán lehet meccset nyerni”
Hajdú-Bihar - Három mérkőzést játszottak a labdarúgó megyei I. osztály vasárnapi játéknapján. Eredmények, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása