Frissítve:

LMP: hagy megoldatlan problémákat az elszámolási törvény módosítása

Budapest, 2015. április 28., kedd (MTI) – Az LMP szerint a banki elszámolásról szóló törvény keddi módosításával még nem oldódik meg a devizahiteles probléma; a párt ennek ellenére támogatja az előterjesztést, mert az zömében technikai jellegű változtatásokkal, de segíti az elszámolást – mondta Schmuck Erzsébet képviselő az országgyűlési szavazás előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, a bankok elszámolása a devizahitelesekkel nem zökkenőmentes, ezért támogatják a változtatásokat, azonban továbbra is bírálják a forintosítás megvalósítását.

Az LMP nemcsak a természetes személyek hitelét váltaná át, hanem a vállalkozásokét is. Problémásnak tartják a forintosítás és az elszámolás közötti idő alatti törlesztés meghatározását, és “masszív környezetszennyezésnek” tartják, hogy a bankoknak jelentős mennyiségű papírt kell kiküldeniük ügyfeleiknek – mondta Schmuck Erzsébet.

A párt kikötné azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank köteles legyen közcélra fordítani azt a forrást – több mint 130 milliárd forintot -, amelyet a devizaátváltáson nyert.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Eltűnt gyermekek világnapja – Tovább nőtt az eltűnt gyerekek száma
Budapest - Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben; ez a szám háromszázzal [...] tovább »
Logisztikai szövetség: évi több tíz milliárd forint megtakarítást jelenthetne az intermodális fuvarozás fejlesztése
Budapest - A közutak környezeti terhelésének, útfelújítási igényének csökkenésével éves szinten több [...] tovább »
Mabisz: pótlólagos védelem az utazásszervezők csődje esetén
Budapest - Pótlólagos védelmet kapnak az utasok az utazásszervezők csődje esetén, aki most fizeti be nyári [...] tovább »
Jövő ősszel kerülhet a mozikba Kocsis Ágnes új filmje
Budapest - Májusban befejeződött Kocsis Ágnes legújabb, Éden című filmjének forgatása, most elkezdődnek az [...] tovább »
Nőtt a hibrid-elektromos és csökkent a dízelek aránya az újonnan forgalomba helyezett autók között az EU-ban
Brüsszel - - Nőtt a hibrid és elektromos autók, csökkent a dízelek aránya az első negyedévben az Európai [...] tovább »
A román határrendészet szerint a magyar hatóságok miatt nem csökken a kamionsor a határátkelőknél
Kolozsvár - A román határrendészet keddi közleménye szerint a magyar hatóságoknak tulajdonítható, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egy siker, egy vereség: ötödik helyen a DVTK
Miskolc - A DVTK élvonalbeli asztalitenisz csapata két meccsel zárta a szezont. tovább »
Ragyogó tenisz, nagyszerű győzelem
Nyíregyháza - Fucsovics Márton spanyol salakmenőt győzött le a svájci Genfben, az ATP-250-es tenisztornán. tovább »
Rájátszást érő pozícióban a Miskolc Steelers
Miskolc – A HFL 5. fordulójában Fóton lépett pályára a Miskolc Steelers. tovább »
Premier League – Manuel Pellegrini lett a West Ham United vezetőedzője
London - Manuel Pellegrini lett az angol labdarúgó-élvonalban szereplő West Ham United vezetőedzője. tovább »
DVSC: vasárnap a kupadöntős az ellenfél
Debrecen - A DVSC labdarúgócsapata május 27-én, vasárnap 17 órától játssza az idény utolsó hazai bajnoki [...] tovább »
Puskás Akadémia vs. Mezőkövesd – Zsinórban harmadszor mezőkövesdi győzelem
Mezőkövesd - Újabb sikerével már szinte bizonyosan bennmarad az élvonalban a sárga-kékek gárdája. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása