Frissítve:

LMP: az oligarchák már az oktatásra is rátették a kezüket

Budapest, 2013. december 19., csütörtök (MTI) – Az LMP szerint a fideszes oligarchák már a köz- és felsőoktatásra, valamint a 17 milliárd forintos piacot jelentő tankönyvellátásra is rátették a kezüket, ők diktálják az oktatási reformokat.

hiba beküldése

Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási bizottságának LMP-s alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nemrég olyan nyelviskolák jutottak több tíz- vagy százmillió forintos európai uniós támogatáshoz, amelyek “a föld alól nőttek ki, egyik pillanatról a másikra”, vagyis a haverok zsebébe került a pénz.

Bírálatában a legnagyobb bűnnek a tankönyvpiac “szétverését” ítélte, mondván, a kormány egyetlen céget hoz monopol helyzetbe, a miniszter pedig korlátlan szabadságot kap azzal kapcsolatban, hogy mi kerüljön be a tankönyvekbe.

A felsőoktatásról szólva kijelentette: bár Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár készített egy a szektor és a tudományos élet számára elfogadható stratégiát, a “miniszterelnök haverjai” nem a minőségi felsőoktatás, hanem a munka alapú társadalom mellett tették le voksukat.

Osztolykán Ágnes árnyékminiszternek nevezte Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, és azt mondta: a miniszterelnökhöz közel álló ember “oligarchái” találják ki, mi legyen a felsőoktatásban.

Kijelentette: az LMP szerint olyan országot kell teremteni, ahol mindenki a tudása és szorgalma függvényében boldogulhat.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Átadták a repülővel érkező migránsokat az ukrán hatóságoknak
Beregsurány - Az ukrán határőrizeti szerv munkatársai a beregsurányi közúti határátkelőhelyen vették át a [...] tovább »
Felmentették a zsarolással vádolt csernelyieket
Csernely, Ózd - Az Ózdi Járásbíróság nem találta bizonyítottnak az ügyész által előterjesztett vádat. tovább »
Meg akarta ölni volt barátnője fiát, hogy visszaszerezze az asszonyt
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Törvényszék a mai napon emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év [...] tovább »
360 fokos videó: A Mályi Madármentő Állomás télen is segít – vigyázat, cukiság!
Mályi - A Mályi Madármentő Állomás neve kicsit csalóka, hiszen bajba jutott kisemlősöket is oltalmuk alá [...] tovább »
Bérelt teherautóval szállította a dohányt, Tokajnál bukott le
Gesztely, Tokaj - Egy bérelt kisteherautóval próbált csaknem 200 kilogramm szárított dohánylevelet Szlovákiába [...] tovább »
Január elsejétől megszűnt a műszaki biztonsági felülvizsgálat a gázszolgáltatásnál
Budapest - A kormány 2018 január elsejétől megszüntette a földgázszolgáltatás területén a műszaki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Senánszky Flóra luxuskörülmények között készül a Miss Intercontinental döntőjére
Hurghada - A királynőnek és vetélytársainak az egyiptomi Hurghada gyönyörű üdülőközpontja ad otthont a [...] tovább »
Eddig sem vicceltek a Sényőiek
Sényő - Ádám Dénes, Szűcs Ferenc és Toldi András távozott az éllovas sényői csapattól. tovább »
Továbbra is hibátlan a DVSC-TVP ificsapata
Debrecen - A serdülők és az ifik is magabiztosan nyertek a Szeged ellen, utóbbi együttes továbbra is [...] tovább »
NFL – Következnek a főcsoport-döntők
Budapest - A főcsoport-döntőkkel folytatódik a profi amerikaifutball-liga (NFL), azaz már az 52. Super Bowlba [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Zsiga Gyula: Vranjes nem élt az általunk kínált lehetőségekkel
Budapest - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) minden lehetőséget megadott Ljubomir Vranjesnek, hogy több időt [...] tovább »
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása