Frissítve:

LMP: az Ab titkosítást korlátozó döntése kapcsán újra kell írni a titoktörvényt

Budapest, 2015. február 14., szombat (MTI) – Az LMP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) titkosítást korlátozó döntése kapcsán újra kell írni a titoktörvényt.

hiba beküldése

Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében üdvözölte az Ab e heti döntését, amely “kimondta az Országgyűlés mulasztását amiatt, hogy a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adat minősítése esetén nem biztosított az adatminősítés tartalmi felülvizsgálatát biztosító eljárás”.

Ez azt jelenti, hogy az Ab által meghatározott határidőig – május végéig – új törvényt kell alkotni – írta. Olyan törvényre van szükség, amely – mint Schiffer András fogalmazott – felszámolja azt a “tarthatatlan helyzetet, hogy az állam a bankvásárlásainak adataitól a paksi bővítésre vonatkozó információkig terjedő abszurd titkosításokkal bármikor ki tudja játszani azt az alapelvet, hogy az adatok nyilvánosságáról bíró dönt”.

A társelnök-frakcióvezető a közleményben kitért arra is, hogy az LMP javaslatot dolgoz ki a minősített adatokról szóló – “2009-ben, a Bajnai-kormány idején, a szocialisták és a Fidesz olajozott együttműködése mellett elfogadott” – törvény átfogó felülvizsgálatára, mivel úgy vélik, azt számos más kérdésben is korrigálni kell ahhoz, hogy teljesítse az alapvető jogállami követelményeket.
Az atlatszo.hu a Külügyminisztérium állományába tartozók egyes adatait kérte a tárcától 2012-ben. Miután ezt a minisztérium diplomáciai és nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva megtagadta, az oknyomozó portál közérdekű adatok kiadása iránti polgári pert indított.

Az Ab a portál adatigénylésével kapcsolatban megállapította: alaptörvény-ellenes az, hogy ha egy közérdekből nyilvános adat minősített, akkor ezzel a nyilvánosságkorlátozással szemben nem lehet érvényesíteni a közérdekű adatok megismeréséhez való alapvető jogot a minősítés tartalmi felülvizsgálatát célzó eljárásban.

Az Ab a határozatában felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának május 31-éig tegyen eleget, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy az adatminősítéseket hatékony eljárásban, tartalmilag, érdemben is kontrollálni lehessen.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Augusztus 20. – Az ország tortáit és a Szent István-napi kenyeret is meg lehetett kóstolni Budapesten
Budapest - Magyarország tortáit, a Balatoni habos mogyorót, a cukormentes Pöttyös Pannit és a Szent István-napi [...] tovább »
Telitalálat a hatos lottón: egymilliárdot meghaladó nyeremény
Budapest - Volt telitalálat a hatos lottón, több mint egymilliárd a főnyeremény. A Szerencsejáték Zrt. [...] tovább »
A jövő héten ismét melegszik az idő
Budapest - A következő napokban néhol lehet még zápor, aztán ismét a napsütéses, meleg nyári idő lesz [...] tovább »
Mit tehetünk, ha egy súlyos káreset helyszínére érünk?
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A segítést megelőzi a biztonságra való törekvés egy káreset helyszínén. tovább »
HM: riasztották a Gripeneket
Budapest - Egy Boeing-típusú személyszállító repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Magyar második és harmadik hely Bulgáriában
Budapest/Panagjuriste - Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa ezüstérmes lett a nők versenyében a [...] tovább »
Poór Brigitta győzött a lengyelországi tereptriatlon világkupán
Budapest - Poór Brigitta nyerte a németországi tereptriatlon világkupa-futamot, egy héttel azután, hogy [...] tovább »
Férfi kosárlabda Eb-felkészülés – Újabb sima győzelem Izland ellen
Székesfehérvár - A szeptemberi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott visszafogott [...] tovább »
Az orosz elnöktől szeretne átvenni „valamilyen” érmet
Miskolc - Csúcsnevezés történt: a közelgő vébén 134 ország 798 versenyzője vesz részt. Interjú Gercsák [...] tovább »
Videó: Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világbajnokot (18+)
Moszkva - Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világ- és Európa-bajnokot egy habarovszki szórakozóhely előtt - [...] tovább »
Élvezetes meccsekkel zárult az idei Traubisoda Strandröplabda Bajnokság
Hajdúböszörmény - Az ötödik alkalommal megrendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása