Frissítve:

LMP: a keleti nyitás után a déli nyitás is kudarc lehet

Budapest, 2015. július 22., szerda (MTI) – Az LMP szerint megbukott a kormány keleti nyitás politikája, a déli nyitás sikerre viteléhez pedig nem kereskedőházakra, “átláthatatlan kufárkodásra”, hanem erős és fejlődőképes magyar vállalatokra van szükség.

hiba beküldése

Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján a kelet nyitás politikájának kudarcaként értékelte, hogy tavaly növekedett az ország európai uniós és azon belül a Németországgal folytatott külkereskedelmi forgalma, miközben például Azerbajdzsánba, Kazahsztánba vagy Indiába kevesebbet exportálunk, mint néhány évvel ezelőtt.

Szerinte a magyar export csak akkor erősödhet meg, ha a kormány nem multinacionális vállalatoknak és haveri cégeknek akar piacot szerezni, hanem a magyar kis- és közepes vállalatoknak, ha ezeket tekinti stratégiai partnerének és az uniós támogatások nagyobb részét is számukra biztosítja.

Hozzátette: csak rövidtávon lehet sikeres az a gazdaságpolitika, amely az olcsó munkaerővel kívánja versenyképessé tenni az országot. Ehelyett magas hozzáadott értéket előállító vállalatokra van szükség, amely az oktatás nagyobb támogatásával érhető el – hangsúlyozta. A kormánynak azzal is fel kellene hagynia, hogy a külgazdasági folyamatokban a holdudvar cégeinek üzletszerzését helyezi a prioritások közé.

A politikus gazdaságpolitikai fordulat szükségességét sürgette, és elmondta azt is: fel kell tárni a keleti nyitás kudarcának okait és nagyobb figyelmet kellene fordítani az unió periféria országaival való együttműködésre.

A politikus bírálta a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. működését is, amely tavaly 2,5 milliárd forintnyi veszteséget termelt.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Kecskés Attila lett Kázsmárk polgármestere
Kázsmárk - Kecskés Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a vasárnap megtartott [...] tovább »
Hüllő érkezik a lakásunkba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Alapos felkészülést igényel egy hüllő fogadása és hosszú távú tartása. tovább »
Videó: Nagyot robbant az új Majka-bomba!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ezúttal Horváth Tamás közreműködésével döntögeti a nézettségi [...] tovább »
Olvasói levél: Kiránduljunk Szentlélekre!
Debrecen - Jó a miskolciaknak! Fél óra alatt, tömegközlekedési eszközön egy nagyváros szmogos belsejéből a [...] tovább »
Szülői felelősség a pályaválasztásban
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szülők 90 százaléka a gyermek képességeinek megfelelő iskolát gondolja [...] tovább »
A jó nyelvtanuló app játékosan ösztönöz
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A Drops lett az idei év legjobb alkalmazása a Google szerint. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Hazai pályán kapott ki a Kazincbarcika
Budapest - A magyar bajnok Kazincbarcika hazai pályán 3-1-re kikapott a horvát Mladost Zagreb csapatától a férfi [...] tovább »
Magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon
Budapest - Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Több mint ötven ponttal nyert a Sopron
Budapest - A címvédő Sopron házigazdaként 51 ponttal legyőzte az ELTE BEAC Újbuda csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos házigazdák
Budapest - A Diósgyőr, a Szekszárd és a Győr is magabiztosan nyert házigazdaként a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vezetőedzője nélkül is simán nyert a Veszprém
Budapest - A Telekom Veszprém 41-23-ra nyert a Cegléd otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Labdarúgó NB II – Sorozatban negyedszer nyert a Vasas
Budapest - A Vasas FC házigazdaként 4-2-re legyőzte a Budafok csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 21. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása