Frissítve:

Lízingszövetség: 61 milliárd forint értékű lízingszerződés az nhp-ban

Budapest, 2014. december 28., vasárnap (MTI) – A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp) keretében 2014 első háromnegyed évében összesen 61 milliárd forint értékű lízingszerződést kötöttek. Az nhp-ba 2014 elején bevont pénzügyi lízing segítségével felpörgő kis- és középvállalkozói (kkv) szektor eredményei alapján a szövetség további bővülést vár a piacon – mondta Lévai Gábor, a lízingszövetség főtitkára az MTI-nek.

hiba beküldése

A teljes vállalati hitelállomány hatodát teszi ki a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjában eddig folyósított mintegy 1200 milliárd forintnyi összeg, amelyet több mint 16 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás igényelt. Az MNB növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában 98 százalékra nőtt az új hitelek, ezen belül főként a beruházási hitelek aránya.

A mikrovállalkozások súlya a programban 25 százalékról 34 százalékra nőtt. Az adatokból látszik, hogy a pénzügyi lízinget, amely az nhp második szakaszában került be az igényelhető finanszírozási formák közé, elsősorban a mikrovállalkozások vették igénybe – mondta a lízingszövetség főtitkára.

Kifejtette: a mikrovállalatok dominanciájából következik, hogy a lízing esetében átlagosan a kisebb hitelek a kelendőbbek, az átlagosan igényelt összeg a jegybanki adatok szerint 10 millió forint alatt volt. Ezek a vállalkozások jellemzően 3-5 éves futamidejű konstrukciókat kedvelnek, és eszközbeszerzéseket finanszíroztak, egyebek között haszongépjárművek, gépek, berendezések vásárlására fordították a lízingelt összeget.

Lévai Gábor emlékeztetett: a legfrissebb adatok szerint az év első 11 hónapjában 82 ezer új járművet adtak el Magyarországon, ami 20 százalékos növekedés. A bővülésben a személyautók (20 százalékos növekedéssel) és a kisteherautók (40 százalékos növekedéssel) játszották a főszerepet. A járműpiaci bővüléshez hozzájárultak a lízingcégek is, hiszen sok vállalkozás lízingelt az nhp-n keresztül új járműveket – emelte ki.

Lévai Gábor jelezte: a jegybanki program keretében csak haszonjármű finanszírozható, tehát a program csak a kis- és nagyteherautók piacának bővüléséhez járult hozzá.

A főtitkár kifejtette: a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 2014 első kilenc hónapjában 309 milliárd forint értékben finanszíroztak beruházásokat, ami éves összevetésben 16 százalékos növekedés. A szerződések száma 5 százalékkal 52 ezerre emelkedett. “A lízingcégek a jövőben az eddiginél is szorosabb együttműködést alakítanak majd ki a vállalkozásokkal” – emelte ki Lévai Gábor.

Hozzátette: a jegybanki és eximbankos program mellett a gazdaság élénkülésével a vállalkozások pénzügyi mozgástere is bővülni fog, ez lehetőséget ad arra, hogy a cégek a kedvező kamatszint miatt alacsony kamatozású lízingkonstrukciók segítségével eszközbeszerzéseket hajtsanak végre.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Tállai: december végéig lehet visszaigényelni a NAV-tól a 2013. január 1-je előtti túlfizetéseket
Budapest - Elévülnek idén december 31-én a 2013. január 1. előtti túlfizetések, ezért addig érdemes kérni az [...] tovább »
Új lakás: szorít a határidő
Debrecen - Egyre közelebb a 2019 végi határidő, amikor lejár a kedvezményes 5 százalékos áfa. tovább »
Novák Katalin: három intézkedéssel segíti a kormány jövőre a nagycsaládosokat
Budapest - Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő [...] tovább »
Közjegyző: 150 ezer forint felett illetékköteles az ajándék
Budapest - Az egy főre jutó, 150 ezer forintot meghaladó értékű ajándék már illetékköteles - mondta Toldi [...] tovább »
Teltházzal üzemelnek a szállodák karácsonykor és szilveszterkor
Budapest - A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején [...] tovább »
Ünnepek – Több kedvezményt is nyújtanak a mobilszolgáltatók az ünnepekre
Budapest - Több kedvezményt, korlátlan, bővített adatforgalmat, illetve beszélgetést kapnak a mobilszolgáltatók [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rövidpályás úszó Eb – Cseh, Kenderesi és Kapás is döntős
Koppenhága - Cseh László és Kenderesi Tamás 200 méteres pillangóúszásban, Kapás Boglárka pedig 400 gyorson a [...] tovább »
Medgyesi Fruzsina 2., Tóth Ivett 3. a Négy nemzet műkorcsolya-bajnokságon
Budapest, Kassa - Medgyesi Fruzsina második, Tóth Ivett harmadik helyen zárt a kassai Négy nemzet [...] tovább »
Ózdi KC vs. Mezőkövesdi KC – Remek csata, hazai siker a megyei rangadón
Ózd - Háromgólos ózdi sikerrel zárult a megyei kézilabda-csata a férfi NB I/B-ben. tovább »
Versenyek versenye – Nem jutottak a négy közé a Top 12 bajnokai
Budapest - A szerdán zárult Top 12-bajnokság győztesei - Szita Márton és Nagyváradi Mercédesz - nem jutottak be [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A győzelmek kovácsolták a csapatot
Kisvárda - Nincs titok Kisvárdán, de megelégedettség sem, hiszen a feljutásért tavasszal még meg kell harcolnia [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Sopronban nyert a Zalaegerszeg
Budapest - A Zalaegerszeg idegenben hét ponttal verte a Sopront szombaton a férfi kosárlabda NB I-ben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása