Frissítve:

Litvinyenko-gyilkosság – Scotland Yard: kétszer is megmérgezhették Litvinyenkót, Moszkvának része volt a gyilkosságban

London, 2015. július 30., csütörtök (MTI) – A rendőrségi vizsgálat adatai szerint valószínűleg kétszer is megpróbálták megölni Alekszandr Litvinyenkót, az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) egykori tisztjét, és a második merénylet oltotta ki az életét – mondta a kilenc évvel ezelőtti londoni gyilkosság brit igazságügyi vizsgálatának zárónapján a Scotland Yard jogi képviselője.

Richard Horwell a londoni felsőbíróság csütörtöki tárgyalási napján kijelentette: a Scotland Yard által összegyűjtött bizonyítékok szerint Litvinyenko ellen már 2006 októberében is megkíséreltek egy merényletet, de végül a két héttel későbbi újabb kísérlet okozta a volt FSZB-tiszt halálát.

Horwell szerint az elkövetés módja – vagyis a csak rendkívül nehezen beszerezhető polónium 210-es izotóppal végrehajtott mérgezés – egyértelműen arra vall, hogy az orosz állam “valamilyen módon részese volt” a gyilkosságnak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Előzetes online regisztrációhoz kötik a belépőjegy-vásárlást a Plitvicei-tavakhoz
Zágráb - Számos turista, köztük egy magyar család maradt belépő nélkül az elmúlt hetekben a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása