Frissítve:

LIGA: A munkabér és a juttatások nem követelhetők vissza

Budapest, 2013. december 20., péntek (MTI) – A LIGA Szakszervezetek szerint alapjaiban sérti a jogbiztonság elvét és teljességgel összeegyeztethetetlen a munkajoggal, főként a munkavállalók jogaival a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának azon utasítása, amely szerint a kétmillió forintnál nagyobb jutalmat vagy prémiumot az állami cégeknél vissza kell fizetni. Az érdekképviselet ezt közleményben tudatta az MTI-vel pénteken.

A LIGA Szakszervezetek álláspontja szerint a magyar állam mint tulajdonos vagy munkáltató, már többször módosította úgy döntéseit, hogy azok visszamenőlegesen hatottak negatívan a munkavállalókra – írta a szervezet.

A LIGA úgy véli: diszkrimináció, ha a részben vagy egészben köztulajdonban álló vállalatok munkavállalói ugyanolyan körülmények között kevesebb jogot vagy juttatást kaphatnak, mint a magántulajdonú vállalatoknál dolgozó társaik.

Tulajdonosi formától függetlenül, a munkaszerződéseket mindkét fél számára tisztességesen kell megkötni, és az abban megállapodottaktól eltérni – törvényesen – nem szabad – olvasható a közleményben.

– MTI – 

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Gazdaság kategóriából
Lázár: jelentős béremelés várható az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban
Budapest - Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban jelentős béremelés várható, ami nélkül nem lehet [...] tovább »
Légiszövetség: az online jegyvásárlással és utasfelvétellel a legelégedettebbek az utasok
Budapest - A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb felmérése szerint az utasok leginkább az [...] tovább »
FruitVeb: a gyümölcstermesztők közepes, a zöldségtermelők jó évet zártak
Kecskemét - A gyümölcstermesztők a közepesnél valamivel jobb, a zöldségtermelők viszont jó évet zártak [...] tovább »
Uniós főtanácsnok: jogszerű az alanyi áfamentesség utólagos választásának kizárása
Brüsszel/Luxembourg - Az alanyi áfamentesség utólagos választásának lehetőségét kizáró magyar szabályozás [...] tovább »
Szabálytalanságokat állapított meg az állami halgazdaságoknál az ÁSZ
Budapest - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lezárta a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Balatoni Halgazdálkodási [...] tovább »
Rétvári: csütörtökön megkezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése
Budapest - Csütörtökön megkezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése; a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Curling Eb – Kiesett az élvonalból a magyar női válogatott
St. Gallen - A magyar női válogatott vereséget szenvedett csütörtökön a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság [...] tovább »
Edzőtábort tartanak Nádudvaron
Hajdúszoboszló, Nádudvar - A Hajdúszoboszlói Porszem Lovas Egyesület 3 napos edzőtábort szervez a Dávid [...] tovább »
Mindössze 13 évesen az U17-esek között a tollaslabda Eb-n
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola három tollaslabdázója és egy edzője is részt vesz a november 29-ig [...] tovább »
Nyerő volt a 21 a medencében
Debrecen - A Lipők, Pázmányi, Mészáros, Béres-kvartett 16 éve fennálló országos csúcsokat döntött. tovább »
Világkupa-győzelmek és bajnoki címek a debrecenieknek
Debrecen, Mikepércs - Nem kevesebb mint 19 éremmel térhettek haza a shogun SE karatékái a magyar bajnokságról. tovább »
Őrületes mérkőzés Sevillában
Sevilla - A Liverpool a félidőben 3–0-ra vezetett, azonban a hazaiak a 93. percben döntetlenre mentették a meccset. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása