Frissítve:

Lezuhant egy utasszállító repülőgép Franciaországban

A járat útja A járat útja - © Forrás: Flightradar24/Twitter
Lezuhant a francia Alpokban egy Németországba tartó repülőgép, amelyen 150-en utaztak.

A Lufthansa leányvállalataként működő Germanwings légitársaság repülőgépe Digne mellett zuhant le, fedélzetén 144 utassal és a hat fős személyzettel – olvasható a BBC-n. A baleset bekövetkeztét a légitársaság és a rendőrség is megerősítette.

A német légitársaság repülőgépe Barcelonából indult és Düsseldorfba tartott, amikor Digne közelében lezuhant. Francois Hollande francia elnök úgy fogalmazott, a baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak, de valószínűleg a balesetnek nincsenek túlélői. Hozzátette, az utasok nagy része német állampolgár volt.


Egy ilyen típusú gép zuhant le | Fotó: AFP Egy ilyen típusú gép zuhant le | Fotó: AFP ©

A repülőgép roncsait 2000 méter magasságban, Meolans-Revelsnél találták meg – mondta Eric Ciotti, a helyi körzet igazgatója.

Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője elmondta, a repülőgép roncsainak vizsgálata, a magasság miatt rendkívül bonyolult, ezért sok időt vesz igénybe.

Mindeközben a Lufthansa légitársaság igazgatója, Carsten Spohr ezt írta a Twitteren: Még nem tudjuk, hogyan történhetett az 4U 9525 számú járat tragédiája, de legőszintébb részvétemet fejezem ki azok részére, akiknek rokonaik vagy barátaik utaztak a gépen. Ez a Lufthansa fekete napja, remélem, hogy találnak túlélőket.

A Germanwings légitársaság függetlenként indult, majd később a Lufthansa leányvállalatként folytatta működését. A társaság Németország több városába, valamint mediterrán országokba is indított járatokat és ezidáig nem történt a nevükhöz köthető  baleset. A repülőgépek átlag életkora kilenc év, ugyanakkor a lezuhant Airbus 24 éves volt.

Helikopter a tragédia helyszínén | Fotó: AFP Helikopter a tragédia helyszínén | Fotó: AFP ©

A CNN információi szerint a gép 10:01 perckor hagyta el a barcelonai repülőteret, a baleset pedig 10:30 perc körül történt. Benoit Zeisser, a helyi rendőrség szóvivője kiemelte, helikopterekkel hozzák le a holttesteket a hegyről, amelyeket egy, a tragédia helyszínétől légvonalban tíz kilométerre lévő iskola tornatermébe szállítanak.

Mary Schiavo repülés elemző elmondta, egyelőre túl korai lenne megmondani mi történt. Annyi bizonyos, a repülőgép 38 ezer láb magasan haladt, majd mindössze hat perc alatt 24 ezer láb távolságot zuhant. A szakember szerint ezt a csökkenést a motor meghibásodása is okozhatta, különben a pilóta még tudta volna korrigálni a hibát és le tudta volna tenni a gépet.


Franciaországi légikatasztrófa – A KKM egyelőre nem tudja, van-e magyar áldozat
Budapest, 2015. március 24., kedd (MTI) – A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM) egyelőre nincs információja arról, hogy volt-e magyar állampolgár a délelőtt Franciaországban lezuhant Germanwings-járat fedélzetén – közölte a tárca az MTI érdeklődésére kedden kora délután.


Franciaországi légikatasztrófa – Merkelt megrázta a szerencsétlenség híre
Berlin, 2015. március 24., kedd (MTI) – Angela Merkel német kancellárt “mélyen megrázta” a Germanwings német légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának katasztrófája – közölte kedden a német kormány.


Franciaországi légikatasztrófa – Lufthansa: egyelőre nem tudni, mi történt a repülőgéppel
Köln/Budapest, 2015. március 24., kedd (MTI) – Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi történt a Germanwings német légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó, a francia Alpokban lezuhant járatával – közölte a Lufthansának, az anyavállalatnak az elnöke a Facebook-oldalán kedden.


Franciaországi légikatasztrófa – Többségében németek utaztak a lezuhant repülőn egy spanyol tévétársaság szerint
Madrid, 2015. március 24., kedd (MTI) – Többségében németek utaztak a Franciaországban lezuhant repülőgépen – jelentette a spanyol közszolgálati televízió kedden.



hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Késsel támadt utasokra egy ámokfutó a párizsi metróban
Párizs - Egy embert megsebesített, három másikra pedig rátámadt egy ismeretlen késelő a párizsi metró több [...] tovább »
Trump beiktatása – Orbán Viktor levélben gratulált az új amerikai elnöknek
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált pénteken Donald Trumpnak, az Egyesült Államok új [...] tovább »
Trump beiktatása – Barack Obama és családja elhagyta az amerikai fővárost
Washington - Donald Trump új amerikai elnök pénteki beiktatása és beszéde után Barack Obama eddigi elnök [...] tovább »
Trump beiktatása – Beiktatták Donald Trumpot, a 45. amerikai elnököt
Washington - Beiktatták hivatalába pénteken Washingtonban Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét. tovább »
Trump beiktatása – Autókat és kirakatokat törtek össze tüntetők Washingtonban
Washington - Autókat és kirakatokat törtek össze a Donald Trump amerikai elnöki beiktatása ellen tiltakozó [...] tovább »
Videó: Mindenhol hó és jég, erre ő befordul a teherautó elé így…
Az alábbi sofőr minden valószínűség szerint egyszerre süket és vak, más megoldás ugyanis nem létezik arra, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Justin Mengolo aláírt a Lokihoz
Debrecen - A kétszeres kameruni válogatott játékos négyéves szerződést kötött. tovább »
Sportágának legjobbja lett Molnár Sándor
Debrecen - A januári, budapesti 2016-os Triatlon Gála díjkiosztón minden lehetséges trófeát bezsebelt Molnár Sándor. tovább »
Kleinheisler a Ferencvároshoz kerül
Budapest/Darmstadt - Kleinheisler László a tavaszi idényre a Ferencváros labdarúgócsapatához kerül. tovább »
Martinek János a férfi, Kállai Ákos a női öttusa-válogatott kapitánya
Budapest - Martinek Jánost nevezték ki a felnőtt és junior férfi versenyzők, Kállai Ákost pedig a női [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Szaúdi siker, magyar továbbjutás
Rouen - Szaúd-Arábia válogatottja 26-25-re legyőzte Chile együttesét a franciaországi férfi [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Póta és Ekholm döntős, Szudiék búcsúztak
Budapest - Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm duója bejutott a párosverseny vasárnapi döntőjébe az év [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása