Frissítve:

Lezsák Sándor a Lityeraturnaja Gazetának: Oroszország is Európa része

Moszkva, 2015. február 25., szerda (MTI) – Oroszország a maga több évszázados kultúrájával akkor is Európa része, ha léteznek olyan érdekek a nyugati politika egy részében, amelyek igyekeznek ezt a tényt kiiktatni az európai tudatból – állapította meg Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke a Lityeraturnaja Gazeta című orosz hetilap legfrissebb számában megjelent írásában.

hiba beküldése

A politikus, aki az Interparlamentáris Unió Magyar-Orosz Baráti Tagozatának vezetője, valamint a Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke is, úgy vélte, hogy a magyar-orosz kapcsolatok az utóbbi időben – nem csak állami szinten – elsősorban annak köszönhetően javultak érzékelhetően, hogy a szovjet rendszer rossz emlékei lassan elhalványodnak a köztudatban is.

Lezsák Sándor rámutatott, hogy az Európai Unió, illetve Magyarország uniós tagsága nem lehet akadály a kapcsolatok fejlődésében. Szerinte a nyugat- európai társadalmaknak, illetve politikusaiknak is meg kell érteniük, hogy Oroszország nélkül – és főleg vele szemben – Európa csak veszteségeket szenvedhet el. Különös tekintettel arra, hogy az eurázsiai térség hatalmas lehetőségeket kínál. Magyarország a kapcsolatok építésében úttörő szerepre vállalkozott – szögezte le a magyar politikus.

Vlagyimir Putyin orosz államfő és Orbán Viktor “pragmatikus budapesti találkozója” megerősítette, hogy a magyar miniszterelnök “nem hintapolitikát folytat a nyugati szövetségi rendszer tagjaként, hanem a reálpolitika elveit követi, anélkül, hogy figyelmen kívül hagyná a NATO vagy az EU értékeit és érdekeit”- hangsúlyozta Lezsák Sándor. Szerinte a hosszú távú gázszerződés lejárta, a magyar és a regionális energiabiztonság, valamint a gazdasági kapcsolatok erősítése a feszült világpolitikai helyzet ellenére sem engedte a magyar kormányzatnak, hogy halogassa az orosz államfővel való találkozót.

A parlamenti alelnök úgy vélte, hogy a magyar külpolitika ezzel együtt sem tekinthető “különutasnak”. A kormányfő nyugati szövetségi rendszer melletti elkötelezettségét mutatja a többi között az, hogy a szomszédságunkban élő kárpátaljai magyar közösség és az egyoldalú orosz energiafüggőség miatt meglévő különleges magyar érdekek figyelembevételén túl egyértelműen kiállt az ukrán helyzet stabilizálását szolgáló minszki megállapodás és a tűzszünet mellett.

Az Oroszország elleni uniós szankciókról Lezsák Sándor kifejtette: “Aki ismeri a történelmet, az tudja, hogy eddig soha sem sikerült még két vállra fektetni Oroszországot sem katonai, sem gazdasági eszközökkel, de ez a józan ésszel gondolkodók számára nem is lehet európai cél”. Úgy vélte, hogy a szankciók egyik alapvető oka a kisebbségek jogainak és érdekeinek védelmével kapcsolatos kérdések megoldatlansága az Európai Unió országaiban.

Lezsák Sándor kitért arra is, hogy a Szovjetunió a második világháborút hetven évvel ezelőtt szövetségeseivel együtt győztesként zárta, ugyanakkor “Magyarország a vesztes oldalon, akarata ellenére, Trianon óta kényszerpályán mozog hódító hatalmak között”. A parlament alelnöke ezzel kapcsolatban arra intett: “Nem tekinthetünk pontosan ugyanúgy a világháborús eseményekre és mindarra, ami utána következett, ám abban egyek lehetünk, hogy tisztelettel viseltetünk egymás halottai iránt. Abban is, hogy az elmúlt évszázadok történéseit mindkét oldalon igyekszünk a kellő tárgyilagossággal feltárni és elemezni”.

http://www.lgz.ru/article/-8-6498-25-02-2015/rossiya-eto-tozhe-chast-evropy/

– MTI, Kegyes Csilla –



További hírek a Magyarország kategóriából
Only You
Te, te, te, te vagy az igazi. Mi több, szinte az egyetlen. Mármint megszólításként. Nemcsak a családban vagy a [...] tovább »
Szent Miklós az igazi Mikulás
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Vagyonát a szegények és a gyerekek megsegítésére költötte. tovább »
Novák Katalin: a kormány arra vállalkozott, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét
Budapest - A kormány 2010-ben arra vállalkozott, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét - mondta Novák Katalin [...] tovább »
Rétvári: az OECD szerint is javult az egészségügy helyzete
Budapest - Magyarországon 2010 után fordulat következett be az egészségügy finanszírozásában és számos [...] tovább »
Videó: Egy rossz mozdulat, és az internet örökre megjegyez magának
Most is megtanultuk: az út a halhatatlan nagyság felé bizony kemény bukásokkal van kikövezve. Failparádé [...] tovább »
1956 – Egykor mind idegenek voltunk – Magyarok Kallos Bea fotóin
Budapest - Magyarországot 1956-ban elhagyni kényszerülő, jelenleg Brüsszelben, Göteborgban, Párizsban és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fűti a bizonyítási vágy a DVTK-Vénuszt
Miskolc - A női futsal NB I 10. fordulójában a DVTK-Vénusz hazai pályán fogadja a Göcsej SK Sport36 csapatát [...] tovább »
A Nyíregyháza érkezik a Cigándra
Cigánd - A labdarúgó NB II 19. fordulójában a Cigánd SE hazai pályán fogadja a Nyíregyháza Spartacus FC [...] tovább »
Az ökölvívó Mikulás Kupa eredményei
Debrecen - A DVSC és az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió szervezésében 2016 esztendejét (bár még egy [...] tovább »
Lovas vk – Koos de Ronde nyerte a rangsoroló versenyt
Budapest - A holland Koos de Ronde nyerte a Papp László Sportarénában zajló lovas világkupa szombat éjszakába [...] tovább »
Videók: A lelátói különmeccset is a Videoton nyerte
Debrecen - Bár a beléptetés miatt csak késve érkeztek a székesfehérvári ultrák a szombati Loki elleni meccsre, [...] tovább »
Segítenek az étrend-kiegészítők, de csak akkor, ha biztonságosak
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az étrend-kiegészítők táplálkozásunk egy vagy több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása