Frissítve:

Lezárult az önkormányzati székhelyvita Nógrád megyében

Salgótarján, 2014. november 27., csütörtök (MTI) – A Nógrád Megyei Közgyűlés egyhangúlag döntött úgy csütörtökön, hogy nem lép hatályba az októberi alakuló ülésen elfogadott módosítás, vagyis nem Balassagyarmat lesz az önkormányzat székhelye, hanem Salgótarján marad.

hiba beküldése

A szavazás formális volt, mivel az októberi székhelyáthelyezés után az Országgyűlés úgy módosította az önkormányzati törvényt, hogy az kimondja: a megyei önkormányzat székhelye a megyeszékhelyen lehet, ez pedig Nógrádban Salgótarján.

Arról, hogy Salgótarjánból Balassagyarmatra kerül át a Nógrád megyei önkormányzat székhelye, az alakuló ülésen, október 22-én szavaztak a képviselők pártállástól függetlenül, területi alapon: a Nyugat-Nógrádban élők az áthelyezéssel “igazságot akartak szolgáltatni” a korábban megyeszékhely Balassagyarmatnak.

Salgótarján önkormányzata saját alakuló ülésén egyhangúlag mondta ki, hogy ellenzi az áthelyezést.

Ezután Balassagyarmat önkormányzata szavazta meg egyhangúlag, hogy ingyenesen adja használatba a megyei önkormányzat számára szükséges helyiségeket a vármegyeházán.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és hat kormánypárti képviselő javaslatára a parlament november 18-án módosította az önkormányzati törvényt.

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a székhelyvitának már nincs túlzott jelentősége, mert a parlament megoldotta a kérdést, tanulságul pedig levonható, hogy a jövőben alapos egyeztetés nélkül nem kellene a működést ilyen mértékben érintő kérdést előterjeszteni.

Kiemelte: a megye közéletét folyamatosan foglalkoztató ügyről van szó, egyfajta történelmi igazságtételről, és a kérdés előbb-utóbb felvetődött volna, “előnyként kell értékelnünk, hogy ezen a kérdésen túlvagyunk, a probléma megoldódott”.

“Meggyőződésem, hogy Nógrád vármegye történelmi székhelye, Balassagyarmat, és a jelenlegi megyeszékhely, Salgótarján azonos súlyú felelősséget visel mindazért, ami szűkebb hazánkban történik. Az önkormányzat székhelyének kérdése ezen belül pusztán technikai kérdés, ami az ismert előzmények után nem kell, hogy lekösse energiáinkat” – fogalmazott.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Várni
Tudom, hogy ellenzéki politikusok mostanában sűrűn emlegetik a magyar egészségügy helyzetét, de sajnos nemcsak [...] tovább »
Véradásból ötös
Fiatal véradókkal beszélgettem tegnap, sok gondolat jutott eszembe ennek kapcsán. Ráadásul nem is – félre ne [...] tovább »
Emeli a kormány a Gulágra hurcoltak nyugdíját
Hercegkút - Hatvan százalékkal emeli a kormány mindazok nyugdíját, akik megjárták, megszenvedték a Gulág [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Lázár: újabb határzár létesítéséről döntött a kormány
Budapest - A szerb-magyar határszakasz műszaki határzára mögött egy második védelmi vonal kiépítéséről [...] tovább »
Olimpia 2024 – Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet
Budapest - A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért [...] tovább »
Javulhat a foglalkoztatás a határ menti régióban
Tarpa – A hazai kormány eltökélt célja, hogy az magyar-ukrán határ menti térségbe minél több beruházást [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Megcsinálta a Balmaz, bejutottak a Liga Kupa-döntőbe!
Balmazújváros - Két mérkőzésen dőlt el, a Balmazújváros, avagy a Vác jut-e be a férfi kézilabda Liga Kupa [...] tovább »
Harc az elemekkel
Most, hogy a tavaszi hazai premier helyett a kisvárdai pályán még mindig tart a jégkorszak, illetve hogy a teljes [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Babos könnyed sikerrel a negyeddöntőben
Budapest - Az első helyen kiemelt Babos Tímea könnyed győzelemmel jutott tovább csütörtökön a 250 ezer dollár [...] tovább »
Olimpia 2024 – Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet
Budapest - A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Minden jegy elkelt a Veszprém-Szeged rangadóra
Budapest - A férfi kézilabda NB I rangadója előtt 23 nappal minden jegy elkelt a Telekom Veszprém - [...] tovább »
Beindul a buli a megye I-ben, nézzük a részletes sorsolást
Hajdú-Bihar - A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a Szertár Sportbolt megye I. idei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása