Több hír Eger
Frissítve:

Levegővel hajtott járművek versenyeznek a hétvégén Egerben

Budapest, 2015. május 7., csütörtök (MTI) – Egyedi tervezésű és építésű, sűrített levegővel hajtott járművek versenyeznek a hétvégén Egerben.

A nyolcadik alkalommal megrendezett nemzetközi versenyen minden eddiginél több, 48 csapat méri össze tudását, közülük 24 érkezik a határon túlról – tájékoztatta az MTI-t a verseny kiírója, az AVENTICS Kft.

A Pneumobil Versenyt a cég hét évvel ezelőtt a hazai mérnökhallgatók számára indította el azzal a céllal, hogy nívós esemény keretében adjanak számukra gyakorlati feladatot, egyidejűleg felhívják a figyelmüket a sűrített levegőre mint alternatív energiafajtára.

A pénteken kezdődő versenyen három versenyszámban bizonyíthatnak járműveikkel a versenyzők. A hosszú távú futamon az a csapat nyer, amelynek járműve a legnagyobb távolságot képes egy palacktöltettel megtenni a pályán. Tavaly 7776 méter kellett a győzelemhez, azaz csaknem 13,5 körre volt elég a sűrített levegő a kijelölt 580 méteres szakaszon.

Az ügyességi futam során egy bójákkal jelölt pályán kell három menet alatt minél jobban teljesíteniük a versenyzőknek. A gyorsulási futam győztese pedig az lesz, aki az adott szakaszt a legrövidebb idő alatt teljesíti sűrített levegővel meghajtott járművével. Az elmúlt év győztesének 24,229 másodpercre volt szüksége a 220 méteres sprinthez, és a célba érkezéskor 46,6 km/h sebességet ért el.

A zsűri a legeredetibb konstrukciót is díjazni fogja, és minősítik majd a diákok által kiépített telemetrikus rendszereket is.

A VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny keretében pénteken a pneumobilok felvonulnak Eger belvárosában, ezt követően indul a kvalifikációs verseny. Szombaton a futamok közben látványos fizikai és járműbemutatókkal, családi programokkal, valamint szakmai kiállítással várják az érdeklődőket.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Magyar tribute zenekar koncertezik a Led Zeppelin-jubileumon
Budapest - Két és félórás koncerttel tiszteleg az 50 éve alakult rocklegenda, a Led Zeppelin előtt november [...] tovább »
Uniós bíróság: jogszerűek a devizahitel-szerződések tisztességtelen feltételeinek eltávolítását célzó magyar szabályok
Brüsszel/Luxembourg - Összhangban vannak az uniós joggal azok a magyar jogszabályi rendelkezések, amelyek [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Gulyás: a kormány kérdésekkel fordul az EU-hoz és az ENSZ-hez a migránskártyákról
Budapest - A sok tisztázatlan körülmény miatt a kormány hivatalosan is kérdésekkel fordul az EU-hoz és [...] tovább »
Orbán: véget ért a száz év magyar magány
Budapest - Az a korszak, amit úgy neveznek, száz év magyar magány, véget ért - mondta Orbán Viktor [...] tovább »
Orbán nemzetibb, jobboldalibb európai politikai életre számít az EP-választás után
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a jövő májusi európai parlamenti (EP) [...] tovább »
Fölszállott a páva – A második elődöntővel folytatódik A Döntők Döntője
Budapest - A második elődöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Kedd után szerdán is győztek
Miskolc - Megnyerte 23. mérkőzését a szlovákiai Tipsport Ligában szereplő DVTK Jegesmedvék hokicsapata. tovább »
HTE: Quirikó Vivient és Pádár Anitát is díjazták
Hajdúböszörmény - A Magyar Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta a 2017/18-as futsalbajnokságok egyéni [...] tovább »
A szurkolás megmarad igazi életérzésnek
Debrecen - Szurkolói múltjából fakadó lokálpatriotizmusát és kreativitását igyekszik átmenteni a Dehuszba. [...] tovább »
Már az égi pályákon vezet meccseket
Nyíregyháza - A napokban életének nyolcvanadik évében elhunyt Dömötör László. tovább »
Szuper élmény a nyíregyházi jégpályán
Nyíregyháza - Kemény, de nem durva sportág a jégkorong, amely megtanít együttműködni és csapatban gondolkodni. tovább »
Fejlesztések a Főnix Csarnokban: konkrétumok híján csak tervek vannak
Debrecen - A Magyar Kézilabda-szövetség rendkívüli küldöttgyűlésén nemrégiben Kocsis Máté elnök beszélt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása