Frissítve:

Leváltották a román kerékpárszövetség magyar elnökét

Kolozsvár, 2013. november 13., szerda (MTI) – A Román Kerékpár Szövetség (FRC) igazgatótanácsa leváltotta elnöki tisztségéből Novák Károly Eduárdot, akit többek között azzal vádolnak, hogy nem engedte román csapatok részvételét a székelyföldi kerékpáros körversenyen – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség. A csíkszeredai magyar nemzetiségű sportvezető, paralimpiai bajnok vitatja az ellene hozott döntést.

hiba beküldése

Az igazgatótanács a szövetség fegyelmi bizottságának a jelentésére hivatkozott, amely szerint Novák Károly Eduárd sokszorosan megszegte a kerékpárszövetség alapszabályát, szubjektív kritériumok alapján válogatta ki azokat a kerékpárosokat, akik Romániát képviselték a nemzetközi versenyeken, és általában a Csíkszeredai Intersport klub kerékpárosainak kedvezett.

Novák Károly Eduárd szerint az igazgatótanács szabálytalanul járt el, hiszen a szabályzat szerint csak neki áll jogában összehívni ezt a testületet, ő pedig ezt nem tette meg. A szakvezető szerint az Ifjúsági és Sportminisztérium is felelős a szabályzatszegésért, mert a minisztérium két képviselője is részt vett az ellene lázadók ülésén.

A csíkszeredai sportvezető kijelentette, könnyedén cáfolhatná az ellene felhozott vádakat, de egyelőre csak azzal kíván foglalkozni, hogy szabálytalanul váltották le a tisztségéből. Hozzátette, várja a minisztérium hivatalos álláspontját, hogy eldönthesse, a bírósághoz fordul-e a jogsérelem miatt.

Novák Károly Eduárdot tavaly nemzeti hősként ünnepelték Romániában, azt követően, hogy Románia első paralimpiai aranyérmét szerezte meg a londoni játékokon pályakerékpárosként. A csíkszeredai sportoló eredetileg gyorskorcsolyázónak készült, de 19 éves korában gépkocsibalesetet szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábfejét. A sportolót ez év március 15-én választották a Román Kerékpár Szövetség élére.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Robbantással végződött a családi vita – a szomszédok élete is veszélyben volt Járdánházán
Járdánháza - Összeveszett a feleségével, felgyújtotta a lakást és kinyitotta a gázcsapot. tovább »
Lelkész: a vallási üldözések 70 százalékában keresztény az áldozat
Budapest - A vallási üldözések 70 százalékát keresztényekkel szemben követik el - közölte a Magyarországi [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 3. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 3. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Megemlékezést tartottak Prokop Péter születésének 100. évfordulója alkalmából
Budapest - Prokop Péter katolikus pap, festőművész, író születésének 100. évfordulója alkalmából [...] tovább »
Kormányszóvivő: a tüntetések az EP-választási kampány részét képezik
Budapest - A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Háromgólos hátrányról fordított a Vasas
Budapest - A Vasas otthon háromgólos hátrányról fordított a Gyergyói HK ellen a jégkorong Erste Liga szombati [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos soproni siker
Budapest/Sopron - A címvédő Sopron 75-51-re múlta felül a vendég PINKK-Pécsi 424 csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Népszerűsítették a jegessportokat
Debrecen - Közönségtalálkozóval egybekötött programot rendezett a Debreceni Jégcsarnok szombat este a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Otthon győzött a Szolnok, Pakson a Szedeák
Budapest - Az éllovas Szolnok 83-74-re kerekedett a Sopron fölé a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. tovább »
Női röplabda Extraliga – Sima nyíregyházi győzelem
Nyíregyháza - A Nyíregyháza három sima játszmában verte a vendég Haladást a női röplabda Extraliga szombati [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Könnyedén nyert a Kazincbarcika
Debrecen/Kazincbarcika - A Kazincbarcika könnyedén, három játszmában győzött a DEAC vendégeként a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása