Frissítve:

Letartóztatták az eddigi egyik legnagyobb kibercsalás izraeli szereplőit

Jeruzsálem, 2015. július 22., szerda (MTI) – A történelem eddigi egyik legnagyobb kiberbűnügyének gyanúsítottjait tartóztatták le Izraelben a nyomozásban együttműködő amerikai és izraeli hatóságok – jelentette az izraeli katonai rádió szerdán.

hiba beküldése

Négy bűnözőt fogtak el több hónapos nyomozás után – egyet az Egyesült Államokban, hármat pedig Izraelben -, akik számítógépek adatbázisát feltörve több mint nyolcvanmillió ügyfél adatait lopták el a JPMorgan Chase & Co – és más – amerikai pénzintézetből.

A JPMorgan tavaly októberben közölte, hogy hackerek ellopták mintegy 83 millió ügyfelének nevét, címét, telefonszámát és e-mailcímét, ami a történelem eddigi egyik legnagyobb adatlopása volt.

A katonai rádió beszámolója szerint tíz FBI-ügynök érkezett a zsidó államba a nagyszabású bűntett közös felgöngyölítésére, Washington pedig az ügyben érintettek kiadatását kéri.
A kiberbűnözők az Ynet – a Jediót Ahronót című újság honlapja – szerint csalással feltornászták bizonyos részvények árát is az amerikai tőzsdén, és ezzel nyerészkedtek.

A bűnüldöző szervek szerint 2011-ben és 2012-ben ezzel a módszerrel legalább öt részvény árfolyamát módosították, és ezért Kijevben is találkoztak partnereikkel.

Az izraeli gyanúsítottak egy évtizede a floridai egyetemen találkoztak amerikai társaikkal, és szervezetüknek lerakatai voltak Izraelben, Amerikában és Oroszországban is.

– MTI, Shiri Zsuzsa –



További hírek a Multimédia kategóriából
Na ennek mi értelme volt? Kifejlesztették a szexrobotot, ami nemet mond, ha nincs kedve hancúrozni (18+)
Nagy-Britannia - Angliában demonstrálták a Samantha névre hallgató szexrobotot, aki a jövőben képes lesz nemet [...] tovább »
A jó előadás kihagyhatatlan eleme, a humor
Miről tudjuk, hogy jó-e egy előadás? Természetesen van eleje, közepe, vége, mondanivalója, információértéke [...] tovább »
Linképítési folyamatok
A linképítés során számos fontos szempontot kell figyelemmel kísérnünk. Számottevő, hogy a linkprofilra [...] tovább »
Mesterséges intelligencia adta vissza a hangját egy rádiósnak
Washington - Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza a hangját egy amerikai rádióriporter, aki egy [...] tovább »
Otthonosan digitálisan is
Debrecen - Az adatvédelem, az IT-biztonság volt a téma a megyei kereskedelmi és iparkamara csütörtöki eseményén. tovább »
Okospadon csücsülhet bárki Bereg szívében
Vásárosnamény - Megszerették a városlakók az okospadot, amely napelemmel működik, de telefont tölteni és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vívó Eb – Szilágyi Áron: a világbajnokságon még jobban kell vívnunk
Budapest - A friss Európa-bajnok kardválogatott tagja, Szilágyi Áron szerint a júliusi, kínai világbajnokságon [...] tovább »
Vb-2018: két győzelemben bíznak
Oroszország - A németek az első meccs betlije után Svédország ellen játszanak, Mexikó Dél-Koreával csap össze. tovább »
360 fokos videó: tisztelet, zene és megannyi capoeira-stílus
Debrecen - Egy különleges harcművészeti kultúra, saját akrobatikus, táncos elemekkel – ez a capoeira, melynek [...] tovább »
Marci gyógyulóban és bizakodik
Nyíregyháza - A combsérülés szerencsére nem olyan súlyos, van esély a wimbledoni szereplésre. tovább »
Hoki Klub Budapest néven indulnak majd a Erste Ligában
Miskolc - Tizenegy gárda vesz részt az Erste Liga soron következő küzdelemsorozatán.­­­ tovább »
A finnek is kiterítették a lapjaikat
Nagyhalász - Vasárnap is lesz startgépes nyilvános edzés a nagyhalászi ringen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása