Frissítve:

Lesz, ahol 6 fok sem lesz – markáns hidegfront érkezik a hétvégén

Lesz, ahol 6 fok sem lesz – markáns hidegfront érkezik a hétvégén © Illisztráció: pixabay
Budapest – Egy markáns hidegfront nyomán erős lehűlésre kell készülni a hétvégén, vasárnap néhol napközben is csak 6 fokig melegszik a levegő, másutt 20 fok is lehet. Emellett erős szélre és esőre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Pénteken nyugat felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, némi napsütés reggel elsősorban a Tiszántúlon, délután pedig főként a Dunántúlon lehet. Nyugat, északnyugat felől egyre több helyen lehet zápor, elszórtan zivatar.

Nagy területen erős, a Nyírségben viharos széllökések is lesznek, majd estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás. A leghidegebb órákban 6-13 fok lesz. Napközben 16-23 fokig melegszik a levegő. a Tiszántúlon lesz a melegebb.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte délkeleten még több órára kisüt a nap. Egyre nagyobb területen várható eső, zápor, főként délkeleten, keleten néhol zivatar is kialakulhat. Helyenként megerősödik a szél is. A minimumhőmérséklet 5-11, a maximumhőmérséklet 12-22 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.

Vasárnap sokfelé várható eső, zápor. Nagy területen lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb hőmérséklet 6-20 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb – olvasható az előrejelzésben.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása