Frissítve:

Lépésenként is tehetünk az egészségünkért

A mozgás és megfelelő táplálkozás elengedhetetlen A mozgás és megfelelő táplálkozás elengedhetetlen - © Fotó: AFP
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Néhány egészségmegőrző tipp az új évre szakértőktől – önmagunkért.

hiba beküldése

Az új évet érdemes új célok kitűzésével indítani. Annak érdekében, hogy a fogadalmakat be is tudjuk tartani, válasszunk olyanokat, ahol apróbb lépésekkel érjük el a sikert! Ilyen célkitűzésünk lehet az, hogy jobban odafigyelünk az egészségünkre, mert azt tudjuk, hogy az igazi szépség az egészségnél kezdődik.

A túlhajszolt mindennapokban sokszor pont saját magunkról feledkezünk meg. Fogadjuk meg ezért 2019-re azt, hogy jobban odafigyelünk magunkra és az egészségünkre! Az Emlőrák Gyógyításért Alapítvány és az AVON által közösen elindított Mellünk egészségéért védőnői programban szakértők összegyűjtöttek néhány olyan könnyen betartható egészségmegőrző tippet, amelyek pozitív hatással lehetnek az életünkre – ezeket a Well Pr osztotta meg.

Szűrések

Érdemes az új évet általános egészségügyi szűréssel kezdeni. Kérjünk vérvételre beutalót a háziorvosunktól, méressük meg a vérnyomásunkat, a vércukorszintünket, vegyünk részt szemvizsgálaton, és látogassuk meg nőgyógyászunkat, fogorvosunkat is. Ezenfelül célszerű tisztában lennünk a családunkban előforduló betegségekkel, ezek jeleivel és rizikófaktoraival. Törekedjünk a betegség kialakulásához hozzájáruló kockázati tényezők csökkentésére!

A fentiek mellett érdemes olyan egészségmegőrző szokásokat bevezetni az életünkbe, mint a rendszeres emlőönvizsgálat. Ez havonta csupán néhány percet vesz igénybe, de akár az életünket is megmenthetjük vele.

Táplálkozás

A mindennapokban ügyeljünk az egészséges táplálkozásra! A telítetlen szénhidrátok és a cukros ételek, italok helyett válasszuk a teljes kiőrlésű lisztből készült élelmiszereket és az alternatív édesítőszereket. Fogyasszunk minél több rostot, és táplálkozzunk változatosan. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mindent szabad ennünk, amit a szervezetünk kíván, de csak mértékkel; nyugodtan jutalmazzuk meg magunkat havonta egyszer egy-egy kalóriadús étellel vagy finom édességgel.

Mozgás, mozgás, mozgás! Törekedjünk arra, hogy a rendszeres mozgás is az életünk részévé váljon, főleg akkor, ha ülőmunkát végzünk. Ideális, ha naponta 30 percet fordítunk testmozgásra, vagy hetente 3-4 alkalommal elmegyünk sportolni. Testmozgásnak számít egy hosszabb séta is, de ha még nem találtuk meg a tökéletes mozgásfajtát, akkor se adjuk fel! Manapság már rengeteg különleges és élvezetes edzésforma közül válogathatunk, így előbb vagy utóbb biztosan megtaláljuk a számunkra a legmegfelelőbbet.

Pihenni is kell

Ne sajnáljuk az időt az alvásra! Igaz, mindenkinek megvan a maga alvásigénye, de adjuk meg a testünknek a kellő pihenést, és próbáljunk meg mindennap 6-8 órát aludni. A nyugodt alváshoz hozzájárulhat, hogy az ágyban már nem használjuk a telefonunkat, és nem nézünk tévét.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire káros a szervezetre a dohányzás. Igaz, az erről való leszokás nem a legkönnyebb újévi fogadalmak közé tartozik, de ha sikerül, azt a testünk mindenképpen meghálálja. A füstmentes élet pozitív hatásait már nagyon rövid időn belül tapasztalni fogjuk, egészségesebb és ragyogóbb lesz a bőrünk, és a sportolást is jobban bírjuk majd.

Mérsékeljük az alkoholfogyasztást, mert az nemcsak a szervezetünkre van rossz hatással, de a bőrünknek sem tesz jót!

Az egészséges életvitel kialakítása folyamat, nem lehet egyik napról a másikra teljes életmódot váltani, de kis lépésekkel bármikor elkezdhetjük – hangsúlyozza a Well Pr közleménye.

HBN


A megterhelő ételek után a zöldség és a gyümölcs a megoldás
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az egyik legfontosabb szempont a mértékletesség. Sokakat érint a kérdés: hogyan étkezzünk, ha felszaladt jó néhány plusz kiló az év végi ünnepek alatt? Csitári Nikolett dietetikus szerint a titok az energiaszegény étkezésben rejlik, miközben gondosan kell ügyelni ...

Néha elég egy kiadós beszélgetés
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az ünnepek alatt, sőt, már az adventi időszak kezdetével egyre feszültebbek az emberek. A munka mellett az ajándékvásárlás, a készülődés felemészti az energiánkat, ráadásul azzal az elvárással is szembesülünk, hogy mindennek tökéletesnek kell majd lennie ezeken a nap...



További hírek a Életmód kategóriából
Sport-táplálkozástudományi Központ: az étrend-kiegészítők 10-60 százaléka szennyezett
Budapest - Első teljes évén van túl a Testnevelési Egyetem berkein belül működő Sport-táplálkozástudományi [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. január 16.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
A puszta aranya és más füvek
Debrecen - A Gyógynövények úton, útfélen című könyv bemutatóját rendezte meg a Méliusz Újkerti [...] tovább »
Fotók, amelyek igazolják, hogy a gyerekek mellett sosem lehet unatkozni
Szülőnek lenni a világ egyik legszebb, ám egyben legnehezebb dolga is. Vannak ugyanis esetek, amikor a kisgyerekek [...] tovább »
Jönnek a nagy hidegek, de itt van végre a fütyisapka!
Eddig minden bizonnyal fogalmad sem volt róla, hogy szükséged lehet ilyesmire, de úgy tűnik, valakinek csak volt [...] tovább »
Mindennapi dolgok, amik miatt külföldön letartóztathatnak
Amikor vakációt tervezünk, elengedhetetlen, hogy többet megtudjunk a helyi törvényekről és szabályokról, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Többet erősebbnek tart(ott),de Keresztéte telel az élen
Miskolc - A keresztétei labdarúgócsapat áll féltávnál a megyei II-es indulást érő helyen. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Nagyon közel álltak a bravúrhoz
Kisvárda - Fegyelmezett játékkal és Pásztor-parádéval alaposan meglepték a győri klasszisokat. tovább »
Australian Open – Fucsovics kiesett párosban
Melbourne - Fucsovics Márton kiesett a páros verseny első fordulójában szerdán a Melbourne-ben zajló ausztrál [...] tovább »
Dakar-rali – Szalayék a 18. helyen zárták az egyik legnehezebb szakaszt
Budapest/Pisco - Az idei legjobb részeredményét elérve a 18. helyen ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László [...] tovább »
Párja, David Schumacher az ellenfele
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Interjú Keszthelyi Viviennel, aki az első magyar női pilótaként mutatkozhatott [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása