Frissítve:

Lengyel lehallgatási ügy – Megszüntették a nyomozást vezető lengyel politikusok ellen

Varsó, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) – Megszüntette kedden a varsói kerületi ügyészség a belpolitikai vihart kavart lehallgatási ügyben augusztus elején indított vizsgálatot Marek Belka jegybanki elnök és Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter ellen.

hiba beküldése

A júniusban kirobbant lehallgatási botrány kapcsán indított nyomozás azt állapította volna meg, hogy Donald Tusk volt miniszterelnök, a belügyminiszter és a jegybankelnök túllépte-e hatáskörét. A gyanú szerint a miniszterelnök – a belügyminiszter közvetítésével – 2013 júliusában nem hivatalos megállapodást kötött Marek Belkával, amivel a jegybank függetlenségét sértette volna. Az egyezség alapján a jegybankelnök a pénzkibocsátás fejében az akkori pénzügyminiszter leváltását, a jegybanktörvény módosítását érte volna el. A lengyel ügyészség azzal indokolta az eljárás megszüntetését, hogy az eddigi bizonyítékok nem erősítik meg a hatásköri túllépés gyanúját.

Az ügyészségi döntés közzététele után a a legerősebb ellenzéki párt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) vezetősége úgy döntött, a lehallgatási üggyel kapcsolatban egy parlamenti nyomozóbizottság felállítását fogja kezdeményezni. A bizottság felállításához azonban egyszerű parlamenti többségre van szükség, amivel a PiS nem rendelkezik. Az ügy kapcsán Donald Tusk volt kormányfő még június végén bizalmi szavazást kért a parlamentben. A többséggel rendelkező kormánykoalíció képviselői bizalmat szavaztak a miniszterelnöknek.

– MTI  –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Oroszországban még a tetőről a kocsira zuhanó jégtömbök is nagyobbak
A tél egyik legkellemetlenebb vonása, hogy az épület mellett leparkolt autónkra gyakorlatilag bármelyik [...] tovább »
Videó: Ezért nem érdemes belekötni egy cápába
Lassan vége a februárnak, a Failarmy a megszokott 6 és fél perces videóban szüreteli le a havi termést. Ne [...] tovább »
Fotók: A világ 20 legszerencsétlenebbül végződött hajvágása
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A következő emberek valószínűleg azt mondták miután tükörbe néztek, hogy: [...] tovább »
Elfogadták az uniós vízumkötelezettség visszaállítására vonatkozó szabályozást az EU belügyminiszterei
Brüsszel - A vízummentesség visszavonhatóságára vonatkozó szabályozást fogadott el hétfőn az európai uniós [...] tovább »
Nagy fontleértékelődést vetít előre a szakember
Frankfurt - Szerinte a piaci szereplők egyelőre nem kalkulálták be a világra váró nagy politikai kockázatokat. tovább »
Videó: A vágók sem vették észre – UFO repült át az égen a The Walking Dead egyik epizódjában
A nagy sikerü zombi sorozat hetedik évadjának tizedik részében valami egészen szokatlan dolgot örökített meg a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
ÓKC: “Elnézést kérünk a közönségtől”
Ózd - A férfi kézilabda NB I/B-ben az ÓAM-Ózdi KC együttese hazai pályán fogadta a Törökszentmiklós csapatát [...] tovább »
Nyolc autót kaptak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók
Budapest - Nyolc autót vehettek át a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók, akik a jövő héten kezdődő [...] tovább »
Aluinvent-DVTK U23: A második félidőben beindult a henger
Miskolc – A női kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 18. fordulójában az Aluinvent-DVTK U23 együttese hazai [...] tovább »
VRCK: nagyon fontosak a pozitív élmények
Kazincbarcika - Hétfőn és kedden a Közép-Európa Ligában (MEVZA) szerepel a Vegyész RC. tovább »
Megszületett az első miskolci felsőházas győzelem
Miskolc - Szombaton idegenben játszott a Pann­Ergy-MVLC OB I-es férfi vízilabdacsapata. tovább »
Nem tudta ledolgozni hátrányát a DVSE
Debrecen - A végére felálltak, de ez is kevésnek bizonyult, kikapott a Honvédtól a DVSE. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása