Frissítve:

Lengyel kémügy – Újabb letartóztatás Varsóban

Varsó, 2014. október 16., csütörtök – Egy magas rangú lengyel tiszt után egy civilt is letartóztattak Varsóban külföldi hírszerzőkkel való együttműködés gyanújával – közölte csütörtökön a TVN24 hírtelevízió.

hiba beküldése

A Radio Zet úgy tudja, egy lengyel-orosz állampolgárságú jogászt tartóztattak le.

Szerdán a lengyel hadsereg egyik magas rangú tisztjét vették őrizetbe ugyanezzel a gyanúval. A híradások szerint a nemzetvédelmi minisztérium épületében letartóztatott tisztet Oroszország javára folytatott kémkedéssel gyanúsítják.

A TVN24 csütörtökön közölte, hogy mindkét letartóztatás a katonai hírszerzés által összegyűjtött információk alapján történt. Egyes értesülések szerint mindkét eset az informatika területéhez fűződhet.

Andrej Seremet lengyel főügyész úgy nyilatkozott a TVP1 köztelevíziónak, hogy csütörtökön hallgatják ki mindkettejüket. Azt, hogy a külföldi hírszerzéssel való együttműködés gyanúja konkrétan Oroszországot érinti, nem erősítette meg. Seremet arra is kitérő választ adott, hogy a letartóztatott magas tisztnek volt-e hozzáférése a nemzetvédelmi minisztérium kulcsfontosságú információihoz.

Az ügyet a katonai főügyészség és a varsói fellebbviteli ügyészség egyaránt vizsgálja. Szó lesz róla a lengyel parlament alsóháza, a Szejm belbiztonsági bizottságának pénteki ülésén is.

http://www.tvn24.pl/drugi-podejrzewany-o-szpiegowanie-dla-obcego-wywiadu-zatrzymany,478496,s.html http://telewizjarepublika.pl/swieczkowski-zatrzymanie-podejrzanych-o-szpiegostwo-to-dobry-sygnal-dl-naszych-przeciwnikow-w-walce-kontrwywiadowczej,12694.html

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása