Frissítve:

Lemondott egyházi kiváltságairól a szexuális erőszakkal vádolt skót bíboros

Vatikánváros, 2015. március 20., péntek (MTI) – Bíborosi címe megmarad, de az ezzel járó jogokról és kiváltságokról lemondott Keith O’Brien skót bíboros, aki 2013-ban szexuális botrány miatt távozott a skót katolikus egyház éléről.

hiba beküldése

A Vatikán bejelentése szerint Ferenc pápa elfogadta a 77 éves Keith Michael Patrick O’Brien bíboros lemondását a bíborosi címével járó jogokról és kiváltságokról. A kánonjog értelmében ez egyebek között azt jelenti, hogy a bíboros többé nem vehet részt a bíborosi testület tanácskozásain és a pápaválasztó konklávén, valamint nem dolgozhat együtt az egyházfővel. “Üres” bíborosi címe megmarad ugyan, de elveszíti az ezzel járó összes egyházi funkciót.

O’Brien bíboros köszönetet mondott Ferenc pápának, és ismételten bocsánatot kért a skót egyháztól és néptől magatartása miatt.

Az 1985-ben érsekké kinevezett, majd 2003-ban bíborossá szentelt Keith O’Brien 2013 februárjában mondott le a skót egyház vezetéséről, miután a brit sajtóban négy szeminarista azzal vádolta meg őt, hogy a nyolcvanas évek elején, még püspökké szentelése előtt szexuális erőszakot követett el ellenük. O’Brien bíboros 2013 márciusában a Ferenc pápát megválasztó konklávén sem vett részt. Két hónappal később Ferenc pápa utasítására elhagyta Skóciát, és egy kolostorba vonult vissza. A bíborosi jogokról való lemondásról szóló döntést Keith O’Brien hosszú lelki önvizsgálat eredményeként hozta meg – fogalmazott a Vatikán.

A Vatikánnal foglalkozó VaticanInsider című olasz hírportál szerint O’Brien döntésének időpontja nem véletlen. Az őt érő vádakat Charles Scicluna érsek, a Hittani Kongregáció főügyésze vizsgálta. Ennek eredményét nem hozták nyilvánosságra, helyette O’Brien bíboros lépett, önként megfosztva magát egyházi funkcióitól.

Utoljára 1927-ben Louis Billot francia bíboros mondott le jogairól a XI. Pius pápával való ellentétei miatt. Billot bíboros ugyanis csatlakozott az Action française tradicionalista katolikus szervezethez, amelyet az egyházfő ellenzett. Billot soha többé nem öltötte fel bíborosi ruháját, süvegét, és nem használta bíborosi gyűrűjét sem.

– Sárközy Júlia, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Kitört az Etna
Róma - Nyolc hónapnyi szünet után feléledt az Etna, Európa legmagasabb és legaktívabb vulkánja, emiatt [...] tovább »
Hamis hangok, aranyló visszhang
Debrecen - Váró Kata Anna: egyszerű, érthető történet, mely mélyen megérint. tovább »
Fotók: 15 modell, aki ugyanúgy néz ki, mint egy Disney-hősnő
Elképzelte már valaha, hogyan festenének a mesehősök, ha emberek volnának? A következő manökenek pontosan úgy [...] tovább »
Izrael válasz-légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben
Jeruzsálem - Az izraeli légierő öt légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben hétfő délután, válaszul a [...] tovább »
Terrorizmus – Olasz titkosszolgálat: Olaszországot konkrét terrorveszély fenyegeti
Róma - Olaszország az Iszlám Állam harcosainak menekülési útvonala lehet Európa felé, és egyre konkrétabb a [...] tovább »
Fotók: Imádjuk a nagyikat, de ezeket a vérciki ajándékokat át kellett volna gondolniuk
A nagymamákat mindenki szereti, csak nem mindig tudják eldönteni, hogy mi lenne a legideálisabb ajándék, amivel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Az Újpesten kell túljutni a fináléért
Miskolc - A lila-fehérek elleni elődöntős csata kedden 18.30-kor kezdődik a jégcsarnokban. tovább »
Szpari – Pontok kellenek bárkikkel és bármilyen szerkezettel
Nyíregyháza - Még hogy nem lehet egy folyóba kétszer belelépni! A Szpari játékosai bebizonyították. A tavaszi [...] tovább »
Tánctagozatosok a kosármeccsen
Nyíregyháza - Üde színfoltja volt a kosárlabda mérkőzés szünetében az a betétszám, amivel a Nyíregyházi [...] tovább »
Nem maradtak bajnoki cím nélkül
Nyíregyháza - Szikszai Róberték ugyan nem indultak, a gégényi Vass Anett szállította az elsőséget a [...] tovább »
Sunshine-NyíKSE – Nem csúsztak el Mezőberényben
Kosárlabda - Csúszós játéktéren lépett pályára a Sunshine-NyíKSE NB II-es férfi kosárlabda-csapata, de nyert. tovább »
Második helyen zárták az alapszakaszt a csengeri futsalosok
Csenger - Erősen benne volt a pakliban, hogy Majoros Péter, vagyis a műsorvezető-rapper, Majka, illetve a hűséges [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása