Frissítve:

Lemondott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke

Budapest, 2014. szeptember 11., csütörtök (MTI) – Lemondott tisztségéről Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, lemondását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elfogadta – közölte az MVH csütörtökön az MTI-vel.

Palkovics Péter 2010 júniusától töltötte be az MVH elnöki tisztségét, amelyről 2014. szeptember 10-i hatállyal mondott le.

A közlemény szerint lemondását azzal indokolta, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) 2007-2013 közötti költségvetési ciklusa lezárult, és a 2014-es átmeneti év végének közeledtével az MVH, mint az agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynöksége végrehajtotta e programozási időszakra vonatkozó operatív feladatait. Az új, 2014-2020 közötti költségvetési és KAP programozási ciklus végrehajtása pedig a kifizető ügynökség szintjén teljesen elkülönülő, új szakmai feladat.

Palkovics Péter a továbbiakban a versenyszférában kívánja kamatoztatni szakértelmét.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 3. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 18-án megtartott 3. heti Skandináv lottó [...] tovább »
Hideg idő – Lehűlésre figyelmeztet a meteorológia
Budapest - Csütörtök hajnalra több felé mínusz 15 Celsius-fok alá hűlt a levegő, a következő napokban mínusz [...] tovább »
Fake-ália
December óta közéleti viták tárgyát képezi Németországban a felvetés, miszerint ki kellene szűrni a [...] tovább »
Videó: Nem kegyelmez a tél, ilyenkor lehet a legnagyobbat esni
A hó tompítja ugyan a fájdalmat, de már késő, az egészet megörökítették videón. Itt Failarmy legújabb [...] tovább »
Egyre több és több a bedőlt hitel
Budapest - A fejlődő országok gazdasága az elmúlt évtizedben folyamatosan erősödött. tovább »
Selyemútra térnek a cégeink
Budapest - Kína európai gazdasági terjeszkedésének kiindulópontja és regionális központja legyünk. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
TOTÓ-eredmények – 3/1. hét
Budapest - A TOTÓ 3. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Férfi kézilabda-vb – Sima horvát és svéd siker
Budapest/Metz/Rouen/Párizs - A horvátok a várakozásnak megfelelően simán verték a chileieket a magyar [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Hosszabbításos fehérvári siker Csehországban
Budapest/Pardubice - Az Alba Fehérvár hosszabbításban győzött a Pardubice otthonában szerdán a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Háromgólos egri győzelem a Hannover ellen
Budapest/Eger - Az Eger három góllal nyert a Hannover ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének [...] tovább »
Női röplabda Magyar Kupa – Idegenben győzött a Vasas
Budapest/Jászberény - Négyszettes győzelmet aratott a Vasas a Jászberény otthonában a női röplabda Magyar Kupa [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Az OSC döntetlenre végzett a Bresciával
Budapest - Döntetlent játszott az OSC hazai medencében az olasz Bresciával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása