Frissítve:

Lehűléssel kezdődik az ősz első hete, de a hétvégére ismét napsütéses meleg idő várható

Időjárás Illusztráció Időjárás Illusztráció - © Fotó: Ádám János
Budapest, 2013. szeptember 1., vasárnap (MTI) – Kisebb lehűléssel, záporokkal, zivatarokkal indul az ősz első hete, de a hét közepétől ismét több napsütésre lehet számítani, akár 28 Celsius-fokos meleg is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

hiba beküldése

Hétfőn, szeptember 2-án a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt lehet számítani, számottevő csapadék nem valószínű. Ezzel együtt többfelé megélénkül, a Dunántúlon és a főváros térségében meg is erősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 8 és 13, a legmagasabb hőmérséklet 19 és 23 fok között várható.

Kedden napközben elszórtan várható záporeső, néhol zivatar, s időnként megerősödhet a szél. A minimumhőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között, délnyugaton 10 fok alatt valószínű. A nappali maximumok várhatóan 20 és 25 fok között alakulnak.

Szerdán napos idő lesz gomolyfelhőkkel, csak néhol alakulhat ki kisebb zápor. Az északi szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 9 és 14 fok között, északkeleten 9 fok alatt alakul. A legmagasabb hőmérséklet 21 és 24 fok között valószínű.

Csütörtöktől a hét legvégéig gyengén felhős idő várható sok napsütéssel. A változó irányú szél mérsékelt marad, csapadék egyik nap sem valószínű. A leghidegebb órákban várhatóan 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Csütörtökön napközben 23-27 fokig, pénteken, szombaton és vasárnap akár 23-28 fokig is felmelegedhet a levegő.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása