Frissítve:

Lebukott a szerelmespár?

Lebukott a szerelmespár? © Fotó: Instagram
Budapest – „Bevállalós” ruhában tündökölt a celebpáros.

hiba beküldése

A debreceni Megyeri Csilláról és párjáról, Zsoltiról az Instagramra kerültek fel csodás esküvői fotók, melyekből azt lehetett sejteni, hogy megesküdtek. A Fem3 Café egyik reggeli műsorában viszont Csilla elárulta, egyelőre csak fotózásról volt szó; hiába vannak már öt éve együtt, úgy érzik, a nagy nap még várat magára. A január elején napvilágot látott, mesébe illő fotókat több mint 12 ezren lájkolták Csilla képmegosztó oldalán. A hófehér ruhás és romantikus hóesésben készült fotókat a kommentelők sem hagyták szó nélkül, sőt, volt aki sok boldogságot kívánt az ifjú párnak.

Fotó: Instagram

Gáláns este

Úgy tűnik, a feltűnő világos szín elnyerte Csilla tetszését, ugyanis a szombat este megrendezett 20. Story Gálán is hófehér, merész és sokat sejtető ruhát viselt. Csilla és Zsolti második alkalommal vettek részt az eseményen, s az utolsó pillanatban készült el a gálára szánt gyönyörű ruhaköltemény: „Hála és köszönet a mesés ruhámért a tervezőnek, hiszen másfél héttel a gála előtt kerestem meg, és elkészítette nekem azt a ruhát, amit megálmodtam, sőt attól is szebbet!” – olvashatjuk a Csilla által kirakott kép mellett az Instagramon. Csak úgy záporoztak a kommentek a fotó mellé, és nem győzték dicsérni a földig érő, bámulatos csipkés remekművet.

ND



További hírek a Bulvár kategóriából
Megrövidítették a bazárt: milliókat nyert párjával a hajdú-bihari Dóri
Budapest - Nem mertek tovább kockáztatni, megálltak a hetedik kérdés után. tovább »
Szebeni István újra a fedélzeten
Budapest - Debrecenben szerzett gyakorlatot a híradós. tovább »
Han Solot valljuk be, de Darth Vadert gyűjtünk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A magyarok igazi Star Wars fanatikusok: 86 százalékunk szereti a Csillagok [...] tovább »
Videó: Kilógott a daru, vitt, amit csak ért
Oroszország - Lekaszálta az út fölött átnyúló vasszerkezetet. Kisebb csoda, hogy nem a szembejövő autósra [...] tovább »
Videó: Nincs siker fájdalom nélkül
Óriási közhely a fenti mondat, de a torna világában különösen igaz. Elszúrt gyakorlatok hiánypótló [...] tovább »
Curtis megállíthatatlan, máris itt az új klip!
Budapest - Alig egy hete jelent meg Magyarország egyik legnépszerűbb rapperének visszatérő dala, a „Nem maradok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása