Frissítve:

Lázár Vilmos és Boyd Exell nyerte a díjhajtást Windsorban

Windsor, 2013. május 10., péntek (MTI) – A ketteseknél Lázár Vilmos, míg a négyeseknél a magyar tulajdonú fogatot irányító ausztrál Boyd Exell nyerte a pénteki díjhajtást a Windsorban zajló nemzetközi fogathajtóversenyen.

A hétszeres világbajnok Lázár 39,94 hibaponttal zárta a nyitószámot, s így több mint négy ponttal előzi meg a második helyen álló ír Barry Capsticket.

A magyar hajtó ezúttal Boyd Exell lovaival versenyez, s vélhetően a viadal zárása után dönt arról, hogy saját, lipicai fogatával vagy a négyesben vb-címvédő hajtó magyar lovaival indul augusztusban a kettesfogathajtó-világbajnokságon a szlovákiai Tapolcsányban.

“Kiválóan sikerült az első nap, elégedett lehetek. Nem sok időm volt gyakorolni a lovakkal, hiszen csak ezen a héten érkeztem Angliába, így vélhetően még jobb eredmény is elérhető velük több felkészüléssel” – értékelt az MTI-nek a Magyar Lovasszövetség elnökeként is dolgozó Lázár Vilmos, aki múlt hétvégén Fábiánsebestyénben 40,51 hibaponttal, azaz a mostaninál rosszabb eredménnyel zárta a díjhajtást.

A négyeseknél Boyd Exell győzött 30,38 hibaponttal a holland Ysbrand Chardont megelőzve, aki 31,80 hibapontot kapott gyakorlatára.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Aluinvent-DVTK: A Galatasaray ellen még egyetlenegyszer sem meccseltek
Miskolc - Hetedszer játszik török együttes ellen az Európa Kupában a diósgyőri női kosárcsapat. tovább »
Kikapott a Vegyész
Kazincbarcika – Hazai porondon az évad első vereségét szenvedte el a VRCK férfi röplabdacsapata. tovább »
NyíKSE – A nagyszünet után dőlt el
Nyíregyháza - A NyíKSE a bajnokság egyik legnagyobb esélyesével találkozott. tovább »
Fölényesen győzött a DEAC
Debrecen - Szépen búcsúzott az Erste Liga alapszakaszától hazai pályán az egyetemi gárda. tovább »
HTE: nem okozott gondot az újonc TFSE legyőzése
Hajdúböszörmény - Kota Gabriella négy góllal vette ki a részét a sikerből. tovább »
Kék Cápák – Állóképességük ellenállhatatlan
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok felőrölték a fővárosi riválist, ezzel fontos győzelmet arattak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Szudi, Pergel vegyes páros még nem tűzött ki célt a hazai vb-re
Budapest - Egyelőre még nem határozott meg konkrét célokat az április végén Budapesten sorra kerülő [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása