Frissítve:

Lázár: konstruktív volt a Mazsihisz vezetőivel folytatott munkamegbeszélés

Budapest, 2015. augusztus 11., kedd (MTI) – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter konstruktív, jó hangulatú beszélgetésként értékelte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőivel folytatott, a szerdai Zsidó Közösségi Kerekasztalt előkészítő keddi budapesti munkamegbeszélést.

hiba beküldése

A Mazsihisz székházában megtartott tárgyalás után újságíróknak nyilatkozva a miniszter úgy fogalmazott: jó néhány kérdés van, amelyekben teljes egyetértésben dolgoznak, és vannak olyan kérdések is, amelyekben nem értenek egyet.

A Sorsok Házáról a miniszter elmondta: a kormány álláspontja világos, a Sorsok Háza akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmát a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják.

Lázár János ismertetése szerint a szerdai megbeszélés témái között szerepel még a holokausztoktatás, az elhagyott zsidó temetők helyreállítása, valamint a Rumbach Sebestyén utcai, a szegedi, a miskolci és a szabadkai zsinagógák kormány által támogatott felújítása.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke – a megbeszélést szintén konstruktívnak jellemezve – a Sorsok Házáról azt mondta, nemzetközi elismertségű intézményt Schmidt Mária vezetésével nagyon nehéz lenne létrehozni, ezért szerintük szükséges a vezetőváltás.

“A kormány oldalán pattog a labda, ott kell helyretenni a projektet, de szívesen partnerek vagyunk ebben” – fogalmazott a Mazsihisz elnöke. Ehhez azonban információra, kiállítási forgatókönyvre van szükség: “mindig ezt hiányoltuk és továbbra is ezt várjuk” – tette hozzá.

Heisler András a zsinagógafelújításokról szólva elmondta: a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításának elindult a tervezési szakasza, a szegedi zsinagógában megkezdték a konkrét felújítási munkákat is. A miskolci zsinagóga felújításánál vannak a legnagyobb “technikai gondok”, de a közös gondolkodás ott is elindult – tette hozzá.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A családunkért aggódunk
Budapest - Nincs mindenkinek lehetősége arra, hogy milliós likvid megtakarítást halmozzon fel. tovább »
Mindenki tudja: a másik is tudja…
Az örök túlélők mondják: minden bajból ki kell kaparni azt a kevés jót, ami valamilyen csekélyke kis reményt [...] tovább »
Hét népszavazási kezdeményezést utasított el az NVB
Budapest - Hét népszavazási kezdeményezést utasított el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén [...] tovább »
Egészségre veszélyes vízvezetékeket cseréltek le Borsodban
Miskolc - Azbesztcementből készült ivóvízvezetékeket cseréltek ki, és újakat is lefektettek [...] tovább »
Február óta nyomoz a rendőrség az ORÖ-nél hűtlen kezelés miatt
Budapest - Hűtlen kezelés miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Országos Roma Önkormányzatnál [...] tovább »
Gyurcsány: nem a DK-n fog múlni a kormányváltás
Miskolc - Gyurcsány Ferenc szerint nem a Demokratikus Koalíción (DK) múlik majd 2018-ben a kormányváltás - erről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Divízió I-es jégkorong-vb – Vereség a dél-koreaiaktól, halványuló feljutási remények
Kijev - A magyar jégkorong-válogatott 3-1-re kikapott az olimpiai résztvevő dél-koreai csapattól a kijevi [...] tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – Újabb bravúrra készül a Budafok
Budapest - A korábban a Videotont is búcsúztató, harmadosztályú Budafok labdarúgócsapata szerdán a címvédő [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Csak győzelemmel van esélye az OSC-nek a Final Sixre
Budapest - Harmadik magyarként az OSC is ott lehet a férfi vízilabda Bajnokok Ligája budapesti hatos döntőjében, [...] tovább »
Hengereltek a hidasnémetiek
Hidasnémeti, Miskolc - Csoportrangadót nyert a határ menti település csapata, amely már első számú bajnokesélyes. tovább »
Aranyezüst
Aki a nézettségi listán vágtató Kincsem megtekintése után átnyergelt, és vigyázó szemeit Kolozsvárra [...] tovább »
Tollaslabda Eb – Kőrösi Ágnes a 32 között
Budapest, Kolding - Kőrösi Ágnes a legjobb 32 közé jutott a Koldingban zajló tollaslabda Európa-bajnokságon. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása