A demonstrálók
Hatalmas létszámmal gyűltek össze a budapesti Deák téren, immáron második alkalommal megrendezett Aktion Fair Play tüntetésen. A nemzetközi megmozdulás, a hazaival együtt párhuzamosan összesen 16 európai helyszínen zajlott. Az első demonstrációhoz képest igencsak mozgalmas és látványos menet a Deák térről egészen az Erzsébet hídig kígyózott, hogy felhívjaa figyelmet a labdarúgó Eb ukrán mészárlásaira és az állatok jogaira. A vonulás nyitányaként több hazai állatvédő szervezet képviselője is felszólalt.
Az eseményen Joó István az Országos Állatvédőrség Alapítvány szakmai vezetője is csatlakozott a demonstráló sereghez.
–Örülök, hogy a magyar állatvédők egységes véleményét végre ilyen formában is kinyilváníthattuk. Velünk egyidőben egész Európa megdöbbenését fejezte ki a történtekkel kapcsolatban, azonban az, hogy ezt az üzenetet az ukránok hogyan értékelik, már rajtuk múlik. Hosszú távon mindenképpen szükség lenne ott is egy átfogó ivartalanító programra. Ha évekkel ezelőtt elindítják ezt a kezdeményezést, most nem tartanának ott, hogy százezrével kell legyilkolni a kóbor kutyákat – fejezte ki nemtetszését Joó István, aki a menet utolsó állomásaként a többiekkel együtt egy szál fehér virágot dobott a Dunába. A több mint 1000 fős tömeg ezzel a jelképes cselekedettel emlékezett az elmúlt időszak értelmetlenül elpusztított áldozataira.
Redlemon ügynökség