Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte, hogy bevezetik az előzetes választási feliratkozást az országgyűlési választásoknál, erről szeptemberben dönt a parlament. A kormányfő azt mondta, aki a választásokon részt akar majd venni, annak előzetesen fel kell iratkoznia.
A Jobbik az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, a Fidesz saját hatalmi érdekeit érvényesíti a választójogi szabályok kialakításakor, ahogyan azt az egyéni kerületek határának meghúzásával is tette. Az előzetes regisztráció bevezetésével a korábbi, egyszerű, egyfordulós és költséghatékony választási rendszerről szóló kormánypárti kommunikáció is “megsemmisült”, hiszen így “ugyanúgy kétszer kell elmenni a voksolás céljából” – fogalmaztak.
Kiemelték, a Jobbik volt az egyedüli ellenzéki párt, amely részt vett a Fidesz által kezdeményezett, ötpártinak tervezett egyeztetéseken, amelyeket azonban “épp a kormánypártok nem vettek komolyan”, hiszen hónapok óta nem volt újabb megbeszélés, “csak a konzultáció nyilvános hangoztatásáig” jutott el a Fidesz.
Az előzetes regisztráció nem akadályozza meg azt a csalási gyakorlatot, amely szerint “az írástudatlan, szegényebb, többségében cigány népesség” szavazatait “az elmúlt húsz év pártjai ételért-italért, néhány száz forintért megvásárolják” – olvasható a közleményben.
MTI