Budapest, 2013. március 7., csütörtök (MTI) - Az Alkotmánybíróság épülete előtt beszédekkel ért véget csütörtök este fél 11-kor az a tüntetés, amely reggel a Fidesz Lendvay utcai székháza udvarának és erkélyeinek elfoglalásával kezdődött.
tovább »
Budapest, 2012. június 16., szombat (MTI) - Lakástűzben meghalt egy nő Budapesten az I. kerületi Fő utcában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombat hajnalban az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. március 9., péntek (MTI) - Budapesten a Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az idei március 15-i állami ünnepségsorozat rendezvényei. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentnél beszél majd, míg az ellenzéki pártok közül a Jobbik, az LMP és a DK szintén a fővárosban, az MSZP pedig Esztergomban ünnepel. A Magyar Tudományos Akadémia elől újabb Békemenet indul majd, és Milla-tüntetés is lesz Budapesten, a Szabad sajtó úton.
tovább »
Budapest, 2011. november 18., péntek (MTI) - Pénteken is fennmarad a szmogriadó riasztási fokozata és ezzel együtt a forgalomkorlátozás Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel péntekre virradóan.
tovább »
Budapest, 2011. november 16., szerda (MTI) - Szerdán életbe lép a levegőszennyezettség miatt a szmogriadó riasztási fokozata és csütörtök reggel hat órától érvényesek a forgalomkorlátozó intézkedések - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradóan az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2011. október 28., péntek (MTI) - Gyakorlatot tartott a Terrorelhárítási Központ (TEK) az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) együtt péntekre virradó éjjel a Batthyány téri metrómegállóban, az eseményen jelen volt Tarlós István főpolgármester is.
tovább »
Budapest, 2013. március 14., csütörtök (MTI) - Az ünnepségek miatti forgalomkorlátozások miatt megváltozik március 15-én a közösségi közlekedés menetrendje, a parkolás pedig a P+R parkolókat leszámítva ingyenes lesz pénteken.
tovább »
Budapest, 2013. február 11., hétfő (MTI) - A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei folyamatosan dolgoznak a budapesti utakon, hétfőn hajnalra a főútvonalakat megtisztították, a közösségi közlekedés elindult, délelőtti munkavégzésre hómunkásokat vesznek fel - közölte a társaság hétfőn hajnalban az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2013. február 8., péntek (MTI) - Több megemlékezést és demonstrációt jelentettek be szombatra és jövő hétfőre Budapesten, ezért a rendőrség ezeken a napokon fokozott ellenőrzést tart - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken honlapján.
tovább »
Budapest, 2013. február 5., kedd (MTI) - Elindult A közösség lámpásai elnevezésű program, amely vak és gyengén látó, illetve más hátrányos helyzetű emberek hatékonyabb érdekérvényesítését kívánja segíteni - közölte a programot irányító Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete kedden az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. október 6., szombat (MTI) - Sárga olajfestékkel öntötték le Antall József volt miniszterelnök budai szobrát péntekről szombatra virradóra - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. július 31., kedd (MTI) - Felújított illemhelyet nyitottak meg a Budavári siklónál; a fővárosban már 42 kulturált és tiszta illemhely fogadja a turistákat és a járókelőket - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. kedden az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. április 21., szombat (MTI) - Hétfőn a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elkezdi a budai vár több útjának felújítását a 16-os buszcsalád útvonalán nyolc ütemben, a munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak.
tovább »
Budapest, 2012. április 2., hétfő (MTI) - Számos bűnözőt, köztük gépkocsi-feltörőt, ittas vezetőt és betörőt is elfogtak a fővárosi rendőrök az új, úgynevezett "egy járőr-egy gépkocsi" program keretében - számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján.
tovább »
Budapest, 2012. március 1., csütörtök (MTI) – Tarlós István főpolgármester szerint a legkívánatosabb megoldás, hogy sikerüljön megegyezni a Fővárosi Vízművek befektetőivel; amennyiben mégis fel kell mondani a szerződést, azt a kormánnyal egyezteti a főváros.
tovább »
Budapest, 2012. február 21., kedd (MTI) - Egy ember súlyosan megsérült, amikor kedd este ki akartak rabolni egy I. kerületi élelmiszerboltot.
tovább »
Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradó éjszaka az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Nincs fennakadás a BKV járműveinek forgalmában; a buszok 99 százalékát el tudták indítani - közölte a BKV Zrt. hétfő reggel az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - A fővárosi közösségi közlekedésben nincsenek fennakadások, a BKV járművei minden viszonylatban rendben közlekednek - tájékoztatta a fővárosi közlekedési társaság fődiszpécsere szombat délután az MTI-t. A közutak is járhatóak.
tovább »
Budapest, 2012. január 1., vasárnap (MTI) - A Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára szilveszter este hét órától reggel fél kilencig szinte folyamatosan szállították a mentősök a többségében részeg fiatalokat - mondta Zacher Gábor a toxikológiai osztály vezetője vasárnap az MTI-nek.
tovább »
Budapest, 2011. december 23., péntek (MTI) - Holtan találtak pénteken egy 50 év körüli férfit az I. kerületben a Gellérthegynél, a Sánc utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2011. december 22., csütörtök (MTI) - Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor. A BKV legtöbb nappali járata szombat délután négy óráig közlekedik.
tovább »
Budapest, 2011. december 14., szerda (MTI) - Emelkednek Budapesten a kegyeleti szolgáltatások díjai január elsejétől, miután a képviselők megszavazták az erről szóló előterjesztést a közgyűlés szerdai ülésén.
tovább »
Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) - Egy pénzszállító autónál helyszíneltek a rendőrök Budapesten, az I. kerületi Donáti utcában - tudta meg az MTI szerda este a helyszínről származó forrásból.
tovább »
Budapest, 2011. november 9., szerda (MTI) - Nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására Budapesten - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-t.
tovább »
Budapest, 2011. november 8., kedd (MTI) - Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten, annak ellenére, hogy hétfőn átmenetileg kedvezőbb légszennyezettségi helyzet alakult ki, ugyanakkor kedd estétől kedvezőtlen, majd ismét romló meteorológiai helyzet várható - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
tovább »
Budapest, 2011. november 3., csütörtök (MTI) - A fővárosban kis mértékben romlott a szálló por koncentrációja, ezért továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
tovább »
Budapest, 2011. november 3., csütörtök (MTI) - Túszmentési gyakorlatot hajtanak végre Budapesten az I. kerületben az egyik metróállomás területén november 2-án az éjszakai órákban a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei, a Budapesti Közlekedési Zrt., az Országos Mentőszolgálat, a Főpolgármesteri Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság munkatársai - közölte a TEK az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2011. október 28., péntek (MTI) - Változik a közösségi közlekedés menetrendje október utolsó hétvégéjén mindenszentek és halottak napja miatt. A temetői járatok Budapesten általában sűrűbben közlekednek, és rendkívüli járatok is lesznek.
tovább »
Budapest, 2011. október 27., csütörtök (MTI) - Túszmentési gyakorlatot végeznek Budapesten, az egyik I. kerületi metróállomás területén, több szervezet bevonásával - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-vel csütörtök éjjel.
tovább »
Budapest, 2011. október 2., vasárnap (MTI) - A fővárosban több helyen is forgalomkorlátozásokra, elterelésekre kell ma számítani a 26. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál miatt.
tovább »
Budapest (MTI) - Budapest új zászlaja nemzetiszínű lobogók között a fővárosi Lánchídon.
tovább »
Budapest (MTI) - Megteltek a fővárosi strandok szombat délelőtt, a négynapos hőségriadó második napján - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője az MTI-vel. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a strandjain meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeket.
tovább »
Budapest (MTI) - Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) néven új szervezetet alakítanak a fővárosi kerületek, hogy hatékonyabban tudják az érdekeiket érvényesíteni egyebek mellett a fővárossal kapcsolatos kormányzati és önkormányzati döntéshozatalban. Az új szervezet közgyűlési formában működne.
tovább »
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy lelkes fiatalok, kreatív csapatok, civil szervezetek, esetleg a társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó cégek olyan, a közösség számára is hasznos munkát végeznek, amellyel élhetőbbé, szebbé, rendezettebbé teszik környezetünket. Most a 61-es villamos vonalán dolgoztak önkéntesek azért, hogy a vonal külső szakaszán a megálló-pavilonok közül több is firkák és ragasztott plakátok helyett újra eredeti formájában és színében várja az utasokat.
tovább »
Az idén is lesz gyermeknap a BKV-nál: ezúttal a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum várja tárt kapukkal a közlekedésbarát szülőket és gyermekeiket.
tovább »
"Privát labirintusok" címmel autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek közös kiállítását lehet megnézni június 3-tól a Magyar Nemzeti Galériában. Az intézmény a Mosoly Otthon Alapítvánnyal együttműködve rendezi a tárlatot, amely szeptember 18-ig látogatható.
tovább »
Főzőiskolával, gasztronómiai és zenei programokkal várja vendégeit ez első Libamáj Napok - Királyi lakoma a Budai Várban május 20. és 22. között.
tovább »
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. úgy döntött, hogy a budapesti aluljárók kitakarítására hajléktalanokat alkalmaz. Összesen 50 ember kapott munkalehetőséget, azonban kétszer ennyien, több mint százan szerettek volna munkába állni. A hajléktalanok főállásban dolgozhatnak, és akár előrelépési lehetőségük is van a munkahelyen.
tovább »
Egy valós és virtuális térben zajló kincskereső játék indul fiataloknak az Európai Unió Bizottságának szakmai támogatásával. Három héten át Budapest utcáit járják majd a „kincsvadászok”, hogy GPS-koordináták segítségével az épületekről megfejtett betűkkel eljussanak a kincses ládát feltörő kód megfejtéséig, amely egy 27 betűből álló Európai Uniós fogalom.
tovább »
A Budai Várban rendezték május 5-8 között a VI. Budapesti Pálinkafesztivált. Most először a Városháza Park és környéke helyett a Budai Várban került rá sor, a felújítás alatt lévő körutat ugyanis nem sikerült időben átadni.
tovább »
Az országos rendőrkapitányság nettó 10.000.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki arra a két férfira, aki 2010. július 12. és 2011. április 1. között több budapesti helyszínen, illetve Dunakeszin és Nagytarcsán, összesen nyolc fegyveres rablást követett el.
tovább »
2011 nemcsak a Családok, hanem az Önkéntesség Európai Éve is. Május 21-én nem csak Budapesten, hanem egy országos szintű akció keretein belül hulladékgyűjtésre hívják azokat, akiknek fontos környezetük tisztasága és tenni kívánnak az ügy érdekében.
tovább »
Sikeres volt a Budavári Önkormányzat tavaszi takarítási akciója. Ezúttal a kerület három frekventált pontját tisztították meg az eldobált szeméttől, illetve a graffitiktől az önkéntesek és az önkormányzat munkatársai. A munkából a képviselő-testület tagjai is kivették a részüket.
tovább »
Idén május 7-én lesz 211 éve, hogy Ludwig van Beethoven a Budai Várban hangversenyezett József Nádor első feleségének, Alexandra Pavlovna nagyhercegnőnek nevenapján.
tovább »