Frissítve:

Magyar labdarúgó-válogatott – Távozik Pintér Attila, Dárdai Pál az ideiglenes kapitány

Távozik posztjáról Pintér Attila szövetség kapitány Távozik posztjáról Pintér Attila szövetség kapitány - © Fotó: Derencsényi István
Budapest, 2014. szeptember 18., csütörtök (MTI) – Távozik posztjáról Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a következő három tétmérkőzésen Dárdai Pál irányítja a nemzeti csapatot – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

Pintér Attilát tavaly december 19-én nevezték ki. Irányításával öt találkozót játszott a csapat, két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el. Az egyetlen tétmérkőzésén, az északírek elleni szeptember 7-i, hazai Európa-bajnoki selejtezőn kikapott a válogatott (1-2), és így már az első forduló után nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően.

Csányi Sándor bejelentette: ideiglenesen, a téli szünetig a Hertha BSC alkalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-szeres válogatott játékos irányítja a csapatot, aki csak erre az időszakra vállalta, ingyen a felkérést.

“Az ő karaktere, az a 17 év, amit Németországban töltött játékosként nagy nevű edzők irányítása alatt, az elfogadottsága, amelytől reméljük, hogy egységet kovácsol a válogatott tagjai között, bízunk benne, ellensúlyozza a tapasztalatlanságot” – nyilatkozott Csányi Sándor.

A Dárdai Pállal szemben megfogalmazott elvárásokkal kapcsolatban az MLSZ elnöke elmondta, saját maga tűzött ki olyan célokat, amelyeket ha megvalósít, akkor a válogatott visszakerülhet a versenybe az Eb-selejtezősorozatban.

“Nem merem megmondani, hogy szerinte mi a reális, ugyanis én túl optimistának tartom” – tette hozzá Csányi Sándor. A szakember jövőbeli stábjáról egyelőre nem közöltek részleteket, a neveket várhatóan jövő héten ismertetik.

Pintér Attila menesztésével kapcsolatban az MLSZ elnöke hangsúlyozta, az, hogy kilenc hónap után a szövetségnek ilyen döntést kellett meghoznia, az őt kinevezőknek a felelőssége is. Az okokról Csányi Sándor elmondta, a szakmai bizottság értékelése szerint Pintér túl nagy kerettel dolgozott, valamint a rendszeres összetartások ellenére, például az északírek elleni Eb-selejtezőn is, volt a csapatban olyan játékos, aki korábban nem szerepelt a válogatottban.

“Pintér Attila stílusában eltért a korábbi szövetségi kapitánytól, Egervári Sándortól, aki sokkal szelídebb volt. Az gondoltuk, az ő irányítása alatt a válogatott küzdőképessége és harciassága sokat fog növekedni” – mondta Csányi Sándor, aki szerint ugyanakkor természetesen kockázattal is járt a tréner decemberi kinevezése, többek között a kapitány “nehézkes kommunikációja” miatt. Jelezte, Pintér távozása nem fogja jelentősen megterelni az MLSZ költségvetését.

A Pintér-korszakkal kapcsolatban Vági Márton főtitkár megjegyezte, a kudarc ellenére hasznos lehet ez az időszak, ugyanis korábban nem ismert problémák is a felszínre kerültek.

A hosszú távú döntéssel kapcsolatban az MLSZ elnöke közölte, nem akarnak kapkodni, és egyelőre azt sem akarja kijelenteni, hogy biztosan külföldi szakember ül majd le a kispadra, mert nem szeretne úgy járni, mint Pintér Attila kinevezésénél. A következő kapitány kiválasztásánál 20-40 Magyarországon dolgozó komoly szakember véleményét is ki fogják kérni. Hozzátette: már most 5-6 olyan külföldi szakember neve van a kalapban, akik komoly csapatoknál és válogatottakkal értek el sikereket, sőt világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon túljutottak a csoportkörön.

Dárdai Pál október 11-én Bukarestben, a románok elleni Eb-selejtezőn mutatkozik majd be a kispadon, majd három nappal később a Feröer-szigetek ellen irányíthatja az együttest. Az idei utolsó tétmérőzésen a finn válogatott látogat a Groupama Arénába.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
“Volt egyszer egy stadion…” kiállítás Miskolcon
Miskolc - A Múzeumok Éjszakáján nyílt meg Volt egyszer egy stadion címmel a diósgyőri sportpályák [...] tovább »
Debreceni siker strandfociban és teniszben
Debrecen - A DEAC strandlabdarúgói Siófokon harcolták ki a bajnoki részvételt, a 33. Lexus Országos Orvos [...] tovább »
Betonkemény erőpróbán túl a debreceni hallgatók
Debrecen - Összesítésben a második helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki [...] tovább »
Az ibrányiak volt edzője történelmi siker részese lehetett
Sepsiszentgyörgy - Nagy Sándor aktív szerepet vállalt abban, hogy a Sepsiszentgyörgy a román élvonalban szerepelhet. tovább »
Mindent vitt a DEAC-os
Debrecen - Szentes-Bíró Tamás szerint az arany­csatában gyakorlatilag tökéletes játékot produkáltak. tovább »
Mento Kupa díjugrató verseny Miskolcon
Miskolc - Díjugrató lovasversenyt rendeztek Miskolcon, a Lovagi Tornák Terén, az elmúlt hétvégén. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Változások a DVTK Jegesmedvéknél
Miskolc - Sajtótájékoztatót tartott a DVTK Jegesmedvék jégkorong csapatának vezetése a DVTK Edzőközpontban [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása