Frissítve:

Labdarúgó NB II – Győzelmével feljutott a Zalaegerszeg

Cegléd – A listavezető Zalaegerszeg hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re győzött Cegléden a labdarúgó NB II szerdai, 35. fordulójában, sikerével pedig matematikailag is bebiztosította feljutását.


A kék-fehérek 2012-ben estek ki az élvonalból, azaz hét év után játszhatnak ismét az OTP Bank Ligában.

A ZTE-nek a győzelem jelentett biztos feljutást, de mivel a harmadik Vasas kikapott, így tulajdonképpen ehhez egyetlen pontra sem volt szüksége. Az angyalföldiek viszont mosonmagyaróvári kudarcukkal nehéz helyzetbe kerültek a feljutást illetően, mert a később pályára lépő csapatok közül a második Kaposvári Rákóczi akár négy ponttal elhúzhat három körrel a zárás előtt, míg a negyedik Gyirmót visszaelőzheti a tabellán.

– MTI –


Merkantil Bank Liga NB II, 35. forduló:

Vác FC-Nyíregyháza Spartacus FC 1-2 (0-0)
Dorogi FC-Békéscsaba 1912 Előre 1-2 (1-1)
Soroksár SC-WKW ETO FC Győr 2-1 (1-1)
Kazincbarcika-BFC Siófok 3-2 (0-1)
Credobus Mosonmagyaróvár-Vasas FC 2-1 (0-0)
Budaörs-BSS Monor 3-0 (2-0)
Ceglédi VSE-ZTE FC 1-2 (1-0)

később:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Kaposvári Rákóczi FC 18.00
Budafoki MTE-Duna Aszfalt TVSE 19.00
Gyirmót FC Győr-Aqvital FC Csákvár 19.00

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása