Frissítve:

Labdarúgó NB I – Bekő Balázs ül le nyártól a Diósgyőr kispadjára

Budapest/Miskolc, 2015. május 14., csütörtök (MTI) – A következő szezontól a jelenleg még Kecskeméten dolgozó Bekő Balázs lesz a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A borsodi klub csütörtökön a honlapján jelentette be a megállapodást, amely szerint a tréner munkáját Veréb György, Visinka Ede és Borbély Erik segíti majd.

“Olyan felkészült és fiatal szakembert kerestünk, aki eléggé ambiciózus ahhoz, hogy a tavasszal a szurkolók által is sokszor hiányolt tüzet újra fellobbantsa a játékosokban” – idézte a honlap Árki Gábort, a DVTK sportigazgatóját.
A DVTK új vezetőedzője hivatalosan június 1-jén kezdi meg a munkát Diósgyőrben, addig az elmúlt hetekhez hasonlóan Vitelki Zoltán irányításával készül a csapat.

“Pályafutásom eddigi legnagyobb kihívása előtt állok – mondta Bekő Balázs. – A DVTK minden szempontból a legmagasabb szintet képviseli eddigi karrieremben. Olyan klubnál szerettem volna dolgozni, ahol igazi futballközeg van. Diósgyőr mint tudjuk azon kevés helyek egyike, ahol érdemes dolgozni.”

Bekő Balázs az előző bajnokságban tizedik lett a Kecskeméttel, jelenleg pedig a nyolcadik helyen áll a csapat. Ugyanakkor a klub jövője egyelőre bizonytalan, mivel nem kapta meg az NB I-es induláshoz szükséges licencet.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Credobus Build It MARB – Bukulyáék a klasszikuson
Miskolc - Hatból négy szakaszt nyertek, több mint félperces előnnyel zártak az élen a 2107-es Ladával. tovább »
Calvente: itt az idő, hogy ismét bizonyítsak
Debrecen - A DVSC új igazolása nagy lehetőségnek tartja, hogy a Lokiban futballozhat. A dvsc.hu videointerjúja. tovább »
Öttusa Eb – Hatodik a fiatal magyar páros női váltóban
Székesfehérvár - A hatodik helyen végzett a Kalincsák Eszter, Gulyás Michelle páros női váltóban a [...] tovább »
Kiválóan szereplő hazaiak
Miskolc - Monoki Benjámin két számban is a legjobbnak bizonyult a korosztályos ob-n. tovább »
Edzőtáborban a DVSC-TVP
Debrecen - Hétfő reggel elutazott Balmazújvárosba a DVSC együttese. Az edzőtáborban a felkészülés [...] tovább »
Nem a legkönnyebb első körös ellenfél
Nyíregyháza - Fucsovics Márton hétfőn már edzett Umagban és kedden játszik Benoit Paire ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ezüstérmes lett a Miskolc Steelers
Budapest, Miskolc - Szombaton Budapesten rendezték meg a HFL 2018-as döntőjét. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása