Frissítve:

Labdarúgó NB I – Az MTK a Bozsik Stadionban játssza hazai meccseit

Budapest, 2014. június 24., kedd (MTI) – Az MTK Budapest a 2014/15-ös idényben a Bozsik Stadionban játssza majd hazai mérkőzéseit, mivel elkezdődik új létesítményének építése.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa az MTI érdeklődésére arról számolt be a kispesti klub keddi sajtótájékoztatója után, hogy az erre vonatkozó szerződést délután írják alá a felek.

Vígh László kormánybiztos június elején kijelentette, hogy az FTC és a Debrecen elkészült stadionja után az MTK arénájának építése következik, illetve elkezdődik további négy létesítmény rekonstrukciójának előkészítése, köztük – a Diósgyőré, a Szombathelyi Haladásé és a Videotoné mellett – a Honvédé.

Ezzel kapcsolatban a kispesti klubvezető úgy fogalmazott, hogy jelenleg a tervezési fázisban tartanak és legkorábban a 2015/16-os idény elején kezdődhetnek el a munkálatok, mivel addigra elkészül a Honvéd új, majdan nyolc pályát magában foglaló utánpótlásközpontja, amely 1,5 kilométerre lesz a Bozsik Stadiontól és 12 hektáron terül el.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Női kosárlabda NB I – Vendéggyőzelem az esti mérkőzésen
Budapest - A Cegléd magabiztosan győzött a fővárosban az MTK-Budapest ellen a női kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka hatszoros Európa-bajnok Koppenhágában
Budapest, Koppenhága - A negyedik versenynapon ötödik és hatodik aranyérmét is megszerezte Hosszú Katinka az [...] tovább »
Nem igazán örülhet a DVSE az iksznek
Debrecen - Maradt a Vasas kétpontos előnye, miután 10–10-et játszott Debrecenben. tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Debrecen nem bírt a Vasassal, OSC-siker Szentesen
Budapest - Döntetlenre végzett egymással a Debrecen és vendége, a Vasas szombaton, a férfi vízilabda E.ON ob I-ben. tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest, Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter vegyesen és 50 méter háton nyert a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Könnyed FTC-győzelem
Budapest - Könnyedén, 13 góllal verte a Ferencváros vendégként is az újonc szombathelyi AVUS-t szombaton, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Sima soproni siker
Budapest - A címvédő Sopron a várakozásnak megfelelően fölényesen győzött a Vasas Akadémia csapata ellen a [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása