Frissítve:

Labdarúgó NB I – A hatba kerülés a Budapest Honvéd célja

Budapest, 2015. július 14., kedd (MTI) – A legjobb hatba kerülés a Budapest Honvéd célja a labdarúgó OTP Bank Liga szombaton rajtoló 2015/16-os szezonjában George F. Hemingway csapattulajdonos szerint.

hiba beküldése

A sportvezető a keddi idénynyitó sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az akadémiáról a felnőttekhez kerülő fiatal játékosokon kívül a klub három új labdarúgót szerződtetett: a román élvonalban szereplő Gaz Metantól érkezett 28 esztendős jobbhátvéd, a marosvásárhelyi születésű Szilágyi Lóránd három évre írt alá, a Győrtől a szerb középpályás, Djordje Kamber két szezonra érkezett, míg a kispestiekhez visszatérő horvát védő, Ivan Lovric 2018 nyaráig kötelezte el magát.

“Az előző idényhez képest nem emeltük a jegyárakat. Reméljük, hogy jobb, nézhetőbb, eredményesebb futballt sikerül majd játszanunk, s így visszatérnek a nézők a lelátóra” – mondta Hemingway, hozzátéve, hogy még gólerős csatárt is szeretne igazolni.

Marco Rossi vezetőedző kifejtette: erősebb lesz a bajnokság azáltal, hogy 12 együttesesre csökkent a mezőny, de ő és a játékosai is magabiztosan várják a rajtot, amely a Honvéd számára a címvédő Videoton elleni meccs lesz szombaton este. Megjegyezte: elégedett a kerettel és új támadót is csak akkor akar igazolni, ha az valóban minőségi javulást eredményez.

Hemingway elismerte, hogy a klub mostani átigazolási politikáját jelentősen befolyásolta a magyar szövetség (MLSZ) új szabályzata, amely alapján a csapatok akkor jutnak komoly összeghez, ha legfeljebb hét idegenlégióst foglalkoztatnak, s közülük egyszerre csak hárman vannak a pályán.

“Az MLSZ irányvonala helyes, de fontos lenne, hogy a fair play ne sérüljön. A nemzetközi kupaindulók tíz külföldit alkalmazhatnak és abból öt lehet a pályán. Ez úgy lenne igazságos, hogy az egymás elleni meccseken a kupaszereplők is csak hármat küldhetnének pályára, vagy a nem kupaindulók is ötöt” – mondta Hemingway, aki fájó pontnak nevezte ezt, ugyanakkor leszögezte, nem kritizálja a szövetséget.

A Honvéd létesítményeivel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az akadémiai központra hamarosan kiírják a közbeszerzési pályázatot, s a centrum reményei szerint elkészül jövő nyárra, s utána kezdődhet majd a Bozsik Stadion újjáépítése.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Sport kategóriából
Női röplabda NB I – Edzőváltás Újpesten
Budapest - Az NB I alapszakaszának hatodik helyén álló Újpest női röplabdacsapata megvált vezetőedzőjétől, [...] tovább »
Kérdéses a tatabányai labdarúgócsapat szereplése az NB III-ban
Tatabánya - Tavasztól kérdéses a Tatabánya FC szereplése a labdarúgó NB III-ban, mivel ügyvezető nélkül, [...] tovább »
EYOF – Májusban érkezik az olimpiai láng, 152 magyar indul
Győr - Május végén érkezik Magyarországra a győri rendezésű, XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai [...] tovább »
Tizenhárom ország versenyzői az öttusázók fedettpályás idénynyitóján
Budapest - Tizenhárom ország 72 öttusázója indul a hagyományos budapesti idénynyitón, a hétvégi budapesti [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Dunaújvárosi KKA 30-29 (13-14)
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2016/17-es szezonjának 12. fordulójában a DVSC-TVP a Dunaújváros együttesét [...] tovább »
Alaposan megizzasztják őket
Berettyóújfalu - Trenyó, Rábl és Gál is bízik benne, hogy „túléli” a keretszűkítést, és utazhat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
VRCK: tizenkét nap alatt négy nemzetközi ligamérkőzés
Kazincbarcika - Ismertté vált a Vegyész RC Kazincbarcikának a Közép-Európa Ligában a részletes programja. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása