Frissítve:

Labdarúgó NB I – A dobogó a tét Pakson

A dobogóért harcol a Paks és a DVTK A dobogóért harcol a Paks és a DVTK - © Fotó: ÉM-archív
Budapest, 2014. október 21., kedd (MTI) – A harmadik Diósgyőr is pályára lép szerdán a labdarúgó OTP Bank Ligában, melyben a hetedik fordulóból elhalasztott két mérkőzést pótolják.

hiba beküldése

Szivics Tomiszlav tanítványai szombaton meglepetésre csak döntetlent értek el Pápán, így hátrányuk jelenleg kilenc pont a listavezető Videotonnal szemben. Mindez azt is jelenti, hogy a masszív paksi csapat ellen mindenképpen győznie kell a diósgyőrieknek, hogy “belátható távolságon” belül maradjanak a székesfehérvári együtteshez, illetve a második MTK-hoz képest.

Az ötödik helyen álló Paks vendégeként ugyanakkor biztosan nem lesz könnyű dolga a DVTK-nak, a hazaiak ugyanis mindössze egyszer kaptak ki eddig a szezonban, igaz, egyetlen vereségüket hazai pályán szenvedték el, méghozzá a Kecskeméttől október elején. A házigazda számára külön motivációt adhat, hogy egy győzelemmel megelőzné szerdai riválisát és a harmadik pozícióból várhatná a hétvégi fordulót.


Paks vs. DVTK - Ön szerint mi lesz a mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A másik találkozón a legutóbbi három meccsén mindössze egyetlen pontot gyűjtött Győr a hozzá hasonlóan 11 pontos Kecskeméthez látogat. A legutóbbi kiírásban ezüstérmes győriek legutóbb szeptember 20-án tudtak nyerni, mégpedig Nyíregyházán, azóta az MTK-tól és a Puskás Akadémiától is kikaptak, az Újpesttel pedig döntetlent játszottak. A Kecskemét szombaton kikapott az MTK-tól, előtte viszont közel két hónapig nem szenvedett vereséget a bajnokságban.

A paksi találkozót a pálya alkalmatlansága miatt az eredeti időpont előtt egy nappal, szeptember 12-én elhalasztották, míg Kecskeméten (szeptember 13.) az 58. percben, 1-1-es állásnál szakította félbe a meccset a játékvezető, mivel állt a víz a pályán.


OTP Bank Liga, a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzések:

szerda:

  • MVM-Paks – Diósgyőri VTK 18.00, vezeti: Pintér
  • Kecskeméti TE-Győri ETO FC 18.00, v.: Solymosi

A tabella:

1. Videoton FC 11 10 – 1 28-5 30 pont
2. MTK Budapest 11 9 – 2 17-10 27
3. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 16-9 21
4. Ferencváros 11 6 1 4 16-10 19
5. MVM-Paks 10 5 4 1 17-7 19
6. Újpest FC 11 4 6 1 9-5 18
7. DVSC-TEVA 11 4 3 4 12-9 15
8. Puskás Akadémia 11 4 2 5 14-16 14
9. Győri ETO FC 10 3 2 5 14-16 11
10. Kecskeméti TE 10 3 2 5 10-13 11
11. Budapest Honvéd 11 3 2 6 9-14 11
12. PMFC-Matias 11 2 4 5 11-18 10
13. Lombard Pápa Termál FC 11 2 4 5 5-15 10
14. Nyíregyháza Spartacus 11 2 2 7 8-16 8
15. Szombathelyi Haladás 11 2 2 7 5-14 8
16. Dunaújváros Pase 11 1 3 7 7-21 5
A Dunaújvárostól 1 büntetőpontot levontak.




További hírek a Sport kategóriából
Labdarúgó NB II – A Békéscsaba legyőzte a Győrt
Budapest/Békéscsaba - A hazai pályán játszó Békéscsaba együttese 1-0-ra legyőzte az ETO FC Győr csapatát a [...] tovább »
Jégkorong Visegrád Kupa – Simán kikapott otthon az Újpest
Budapest - A saját közönsége előtt játszó Újpest ötgólos vereséget szenvedett az Érsekújvár [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott a címvédőtől a MAC
Budapest/Besztercebánya - A MAC Újbuda 2-0-ra kikapott a saját közönsége előtt játszó, címvédő Banská [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nyolc góllal nyert a Veszprém
Budapest/Veszprém - A Veszprém hazai pályán nyolc góllal legyőzte a Balatonfüred együttesét a férfi kézilabda [...] tovább »
Sakkolimpia – A férfiak nem bírtak Albániával, a nők nyertek
Budapest/Batumi - A magyar férfi csapat 2-2-es döntetlent ért el Albánia ellen, míg a nők 2,5-1,5-re verték a [...] tovább »
Senki sem távozott üres kézzel Nyírbátorból
Nyírbátor - Arany-, ezüst- és bronz­érmet is nyertek a megyénkbeli tehetségek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A magyar futsalválogatott legyőzte a szlovákokat
Budapest, Nymburk - A magyar futsalválogatott 4-3-ra legyőzte a szlovák együttest a csehországi Nymburkban zajló [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása