Frissítve:

Kutatók éjszakája – Bemutatták a Széchényi Könyvtárban talált Mozart-kéziratot

Budapest, 2014. szeptember 26., péntek (MTI) – Óriási érdeklődés mellett mutatták be az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) az ott talált Mozart-kézirattöredéket pénteken, a Kutatók éjszakáján.

hiba beküldése

A zsúfolásig megtelt díszteremben előadások hangzottak el a záró török indulóról ismert A-dúr szonátáról (K. 331), amelyet Kocsis Zoltán zongoraművész az est záróprogramjaként elő is adott egy korabeli fortepiano kópiáján. A díszteremben sokaknak már csak állóhely jutott, mások kintről követték a kihangosított előadásokat.

Hoppál Péter kulturális államtitkár, a program védnöke köszöntőjében kiemelte: egy ehhez hasonló, világunikumnak számító kézirat megtalálása ösztönözheti a kutatás iránt érdeklődő fiatalokat, hogy “igenis érdemes belevágni a kutatói életpályába, a felfedezések világába, amely különleges élményeket ígér, miközben gazdagítja az egyetemes tudományt is”.

Tüske László, az OSZK főigazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy a nemzeti könyvtár kiemelt feladata a birtokában lévő dokumentumok tartalmi kutatása, hiszen a gyűjtemény számos föltárt és még föltáratlan kincset rejt. Kiemelte, hogy a könyvtár zeneműtárában a világ legnagyobb Haydn-gyűjteményét őrzik, és a bécsi klasszikát általában tekintve is jelentősnek mondható a gyűjtemény.

Tüske László közölte: reményei szerint még karácsony előtt közös hasonmás kiadást jelentethetnek meg a salzburgi Mozarteummal, ahol a szonáta kéziratának eddig egyedül ismert részét, utolsó lapját őrzik.

Az A-dúr szonáta salzburgi kéziratlapját Ulrich Leisinger, a Mozarteum kutatási igazgatója mutatta be előadásában.
Mikusi Balázs, az OSZK Zeneműtárának vezetője, a kézirat felfedezője Mozart és Magyarország kapcsolatát elemezve hangoztatta: a szoros szálak ismeretében egyáltalán nem lenne csoda, ha további kéziratok bukkannának fel a zeneszerzőtől.

Az előkerült autográf kézirat részletes zenei elemezését adta Kocsis Zoltán zongoraművész, aki a billentyűknél ülve demonstrálta is az elmondottakat. Ismertetője után elő is adta a művet, előrebocsátva, hogy élete első nyilvános fellépését tartja fortepianón.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Két kisbusz ütközött össze a 21-es főúton
Salgótarján - Két kisbusz ütközött össze Nógrád megyében a 21-es főúton a sámsonházai elágazó [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Tárlatvezetések, kiállítások Debrecenben
Debrecen - Tárlatvezetésekkel, kiállításokkal ünneplik a magyar kultúra napját Debrecenben. tovább »
Napi horoszkóp – 2019. január 19.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
MÁV: február 4-től Pécel és Aszód között nem járnak a vonatok
Budapest - Február 4-től várhatóan december végéig nem járnak a vonatok Pécel és Aszód között a [...] tovább »
360 fokos videót forgattunk a víz alatt! Így haraptak a nyíregyházi cápák!
Nyíregyháza - Az állatpark ócenáriumának félmillió liter tengervizet tartalmazó medencéje több cápafajnak is [...] tovább »
Elhunyt Németh Judit fizikus, az MTA rendes tagja
Budapest - Elhunyt Németh Judit akadémikus, a hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő alakja - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két felkészülési meccs vár a Lokira szombaton
Debrecen - A Balmazújváros és a Budaörs együttese látogat Pallagra. tovább »
Australian Open – Babosék címvédőként a harmadik fordulóban
Budapest - Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic címvédőként győzött a melbourne-i ausztrál [...] tovább »
MLSZ-szóvivő: a mérkőzések többségén nem lesz kötelező névre szóló jegyértékesítés
Budapest - A mérkőzések döntő többségén nem lesz kötelező névre szóló jegyértékesítés - mondta a Magyar [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC hazai pályán kikapott a Besztercebányától
Budapest - A MAC hazai pályán 4-3-ra kikapott a címvédő Besztercebánya együttesétől a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
DEAC: harc a Dunai Krokodilokkal
Debrecen - Idegenben lép pályára a DEAC floorballcsapata. Varga Tibor legénysége a közvetlen rivális Dunai [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Győzött a Fehérvár Klagenfurtban
Budapest/Klagenfurt - A Fehérvár AV19 3-1-re nyert Klagenfurtban az osztrák jégkorongliga alapszakaszának pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása