Frissítve:

Kutatók éjszakája – Állásbörze kutatóknak

Budapest, 2014. szeptember 24., szerda (MTI) – Kutatóintézetek, doktori iskolák és cégek mutatják be tevékenységüket azon a kutatói börzén, amelyet a Kutatók éjszakáján rendeznek a budapesti Dürer Rendezvényházban pénteken.

hiba beküldése

A börzén 24 kiállító vesz részt, többek között az Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Közép-európai Egyetem (CEU), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az EIT ICT Labs. Az intézmények standjai mellett különböző előadások és tehetség tanácsadás is várja az érdeklődő kutatókat, akik megismerkedhetnek azokkal a lehetőségekkel és technikákkal, amelyek segíthetik őket önmaguk menedzselésében. A kutatói börze szakmai partnere a Nemzeti Kiválóság Program.

A Nemzeti Kiválóság Program olyan ösztöndíjrendszer, amely a tehetséges kutatóknak és a kutatói életpálya kezdetén álló hallgatóknak biztosít támogatást – közölte Batár-Cserna Zsolt, a program tudománykommunikációs és alumni vezetője az MTI-vel.

Az ösztöndíj-felhívásokra mesterszakos és doktorandusz hallgatók, doktorjelöltek, posztdoktori szakaszban állók, külföldön dolgozó magyar állampolgárságú oktató-kutatók, valamint határon túli magyar anyanyelvű hallgatók, oktató-kutatók jelentkezhetnek.

Batár-Cserna Zsolt kiemelte: az ösztöndíj rendszer célja megmutatni a tehetséges fiataloknak a kutatói életpályában rejlő lehetőségeket, mintegy választási lehetőséget adva a pályakezdőknek. Az összes támogatott 61 százaléka 35 év alatti kutató – fűzte hozzá.

A Nemzeti Kiválóság Program a börzére különböző programokkal készül: ösztöndíjasaik előadásokat tartanak többek között az úszó testek fizikájáról, a szódáról, a gombatermesztésről a szekrényben és a számítógépes játék alapú képességfejlesztésről, emellett a Csodák Palotája kísérlet bemutatója és filmvetítés is szerepel a kínálatban.

A kutatói börze célja lehetőséget biztosítani a kutatói pálya iránt érdeklődőknek, hogy megismerkedhessenek a kínálkozó pályázati lehetőségekkel, a szakmai gyakorlati helyeket kínáló és kutató gyakornokokat fogadó intézményekkel. A projekt az Európai unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Campus Hungary Program keretében.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Hivatalos totónyeremények – 33/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Új pszichoaktív anyag miatt nyomoz a rendőrség
Budapest - Új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a rendőrség a fővárosban - közölte a Budapesti [...] tovább »
Örökség
Az a szép az ünnepeinkben, hogy mindenki azt lát bele, amit akar. Mint a tintapaca-teszt, amit a pszichológusok [...] tovább »
Érteni és beszélni
Tudom, nem igazán trendi, de az igazság az, hogy nagyon szerettem az oroszt. Általános iskolában remek tanárunk [...] tovább »
Videó: 21 méteres sárkány volt a virágkarnevál sztárja
Debrecen - Rekordszámú virágból építették meg az idei Debreceni Virágkarnevál kocsijait. Félmillió szál [...] tovább »
Mindenkire szükség van
Mindenki foglalkoztatható – írja Pogátsa Zoltán közgazdász a Heti Válaszban. Nagyjából az a lényegi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hornyák Marcell az élre állt
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgó gólvadászlista: Az NB III-as Nyírbátori FC támadója csapata eddigi öt [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 33/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Kalmár megszerezte első gólját a DAC-ban
Dunaszerdahely - Többek között Kalmár Zsolt góljával a DAC vasárnap 4-2-re legyőzte a vendég Zilina [...] tovább »
Masters-vb – Diop: ez volt minden idők legjobb világbajnoksága
Budapest - Mohamed Diop, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) Bureau masters bizottságának [...] tovább »
Eb-bronzérmet nyert a női ifjúsági kézilabda-válogatott
Budapest - A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott harmadik helyen zárt a szlovákiai Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Gyémánt Liga – Baji Balázs negyedik Birminghamben
Birmingham - A világbajnoki bronzérmes Baji Balázs negyedik helyen zárt 110 méteres gátfutásban az atlétikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása