Frissítve:

Kutató: ma már nagyobb az esélye, hogy Görögország kiesik az eurózónából

Budapest, 2015. június 8., hétfő (MTI) – Nagyobb esélye van ma már annak, hogy Görögország kikerül az eurózónából. A felek egyszerűen elbeszélnek egymás mellett, az idő pedig telik – mondta Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Látható, hogy Görögország az időre játszik, és a csodát várja. Azt kérik a hitelezők, hogy olyan reformokat léptessen életbe, amelyek fenntarthatóvá teszik a költségvetést. A történet arról szól, hogy aki ennyire eladósodik, az olyan adósságszorításba kerül, amely nem enged meg nagyvonalú életszínvonal-politikát – hangsúlyozta a kutató.

A görögök vagy vállalják a nagyon erős reformokat, vagy államcsőd következik be és Görögország “kipörög” az eurozónából.

A gazdasági és monetáris integrációból, azaz az eurózónából való távozásnak még nincs jogi szabályzata, ez most fog megszületni. A törlesztési csődön keresztül -, amikor az IMF-nek nem fizet és semmilyen módon nem jut euróhoz – Görögország nem az unióból fog kiesni, hanem egy pénzügyi folyamaton keresztül önmagát “kijátsza” az euróövezetből. Ennek jogi háttere egyelőre nincs, de meg fogják teremteni – mondta Rácz Margit.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Követhető lesz az ajánlott és a tértivevényes postai levelek útja
Budapest - A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, a [...] tovább »
Csökkent a munkanélküliségi ráta az OECD-tagállamokban szeptemberben
Budapest - Május óta legalacsonyabb szintre, 5,2 százalékra csökkent a munkanélküliség szeptemberben a [...] tovább »
Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások
Budapest - A hatéves bérmegállapodásban 2019-re már nincs meghatározott érték a minimálbérre, ezért [...] tovább »
Egészséges munkahelyeknek szóló pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium
Budapest - Helyes gyakorlat díj címmel, a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezelésére, követendő, jó és [...] tovább »
OGY – Megemelték az alanyi adómentesség határát és kitolták az új lakások áfakedvezményét
Budapest - Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió [...] tovább »
Novák: a kormány elismeri a bölcsődei dolgozók munkáját
Budapest - A kormányzat úgy fejezi ki tiszteletét a bölcsődei és óvodai dolgozók iránt, hogy erkölcsileg és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: Ujvárosi Ádám kihagyja a válogatott meccset
Debrecen - A DVSC belső védője kisebb térdsérülést szenvedett - írja a dvsc.hu. tovább »
Torna ob – Péntektől vasárnapig mesterfokú bajnokság Győrben
Budapest - Péntektől vasárnapig a győri Olimpiai Sportparkban rendezik a tornászok mesterfokú országos [...] tovább »
Együttműködést tervez a korcsolyázó- és a jégkorongszövetség
Budapest - Hosszú távú szakmai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá kedden a Magyar [...] tovább »
Salak után már a teremben rúgják
Nyíregyháza - Egyetlen csapat százszázalékos a nyíregyházi városi kispályás focibajnokság mezőnyében. tovább »
Nyíregyházi KC – Rossz döntéseket hoztak a hajrában
Nyíregyháza - Jó kezdés után a szokásos végjáték ismét megbosszulta magát. tovább »
Kék Cápák – A triplák hozták a sikert
Nyíregyháza - A Blue Sharks félelmetes dobóformával nyert Pécsen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása