Frissítve:

Kutatható lesz Takáts Gyula Kossuth-díjas kaposvári költő levelezése

Kaposvár, 2014. február 4., kedd (MTI) – Kutatható lesz Takáts Gyula (1911-2008) Kossuth-díjas kaposvári költő, író, műfordító irodalomtörténeti jelentőségű levelezése.

hiba beküldése

Az erről szóló megállapodást kedden, a költő születésének 103. évfordulóján írták alá a költő egykori lakóházában, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság gondozásában 2010. február 4.-e óta irodalmi múzeumként működő Takáts Gyula Emlékházban.

A Nyugat úgynevezett harmadik nemzedékének jeles képviselője, Kaposvár díszpolgára, a Berzsenyi társaság örökös elnöke képgyűjteményét, 4500 kötetes könyvtárát, a kortárs irodalom jeles alakjaival – egyebek mellett Weöres Sándorral – folytatott levelezését végakaratában a város önkormányzatára hagyta. Az eddig nyilvánosságra nem került, 88 doboznyi levelezési hagyaték határozott idejű letéti szerződéssel a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárába kerül, ahol kutatható lesz.

A speciális, savmentes dobozokban tárolt iratokat az önkormányzat nevében Gelencsér Ferencné közgyűlési képviselő adta át letétbe Bősze Sándor levéltár-igazgatónak, aki felidézte, hogy már a hetvenes-nyolcvanas években felmerült az értékes művészi hagyaték közgyűjteménybe vételének lehetősége. “Most helyükre kerültek a dolgok” – jegyezte meg az igazgató.

A fiatal kutatók nevében szót kérő Stamler Ábel úgy vélekedett: “az irodalompolitika, a fősodratú irodalomtudomány mind a mai napig nem kezeli a helyén Takáts Gyula műveit, provincializmussal bélyegezve meg”. Ezért is fontos, hogy fiatalként, somogyiként és kutatóként egyre többen lapozzák föl az életművet, akár szakdolgozati témaként is – hangsúlyozta.

Takáts Gyula 1911. február 4-én a Somogy megyei Tabon született. Középiskolai tanulmányait Kaposváron végezte. 1934-ben a Pécsi Tudományegyetemen földrajz, geológia, filozófia szakon tanári és bölcsész doktori diplomát szerzett. Munkácsi és kaposvári középiskolákban tanított, majd 1948-tól 1971-ig – nyugdíjaztatásáig – a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője.

Tab, Kaposvár és Balatongyörök is díszpolgárává választotta. Életműve 2010-ben Örökségünk Somogyország Kincse címet kapott.

1975-től a Magyar Pen Club tagja, 1994-től alelnöke. 1946-tól 1949-es feloszlatásáig, majd 1985-ös újjáalakulásától haláláig a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Irodalmi munkásságát 1941-ben Baumgartner díjjal, 1960-ban és 1975-ben József Attila-díjjal, életművét 1991-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

– MTI –

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Hiánypótló sporttudományi képzés indul Debrecenben
Debrecen - Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) indul sportanalitikus szakirányú továbbképzés, [...] tovább »
Ha leállt a szív, minden másodperc számít…
Miskolc - Hétfőn, az Újraélesztés Nemzetközi Napján mi is megtanultuk, hogy kell életet menteni. tovább »
Idén is kérhető hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni ingyenoltás
Budapest - Idén is kérhető iskolás lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltás - mondta az egészségügyért [...] tovább »
A munkáltatóknak fontos szerepük van az öngondoskodás elindításában egy felmérés szerint
Budapest - A munkáltatóknak fontos szerepük van a munkavállalók nyugdíj célú öngondoskodásának [...] tovább »
Reformáció 500 – Ingyenesen látogatható a Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítása november 5-ig
Budapest - A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen [...] tovább »
“Már nem sokat kell várnotok, hogy színpadra állhassak” – a kórházból üzent Nagy Krisztián
Nagyhalász - A nagyhalászi férfi az élő show előtt hagyta ott az X-Faktort, akkor még senki nem tudta, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hiánypótló sporttudományi képzés indul Debrecenben
Debrecen - Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) indul sportanalitikus szakirányú továbbképzés, [...] tovább »
Nyíregyházi SN – Kupán vágták a kövesdieket
Nyíregyháza - Két osztálytárs feszült egymásnak kedden a Continental Arénában a férfi kézilabda Magyar Kupa [...] tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Közös megegyezéssel távozott Storck
Budapest - Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a [...] tovább »
Újabb győzelme után ismét az élen a HTE
Hajdúböszörmény - Ötödik mérkőzését játszotta le múlt hétvégén a Hajdúböszörményi TE csapata a női [...] tovább »
Vb-pótselejtezők – Az északírekkel játszanak a svájciak
Zürich - A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi székházában kedden kisorsolták a jövő évi [...] tovább »
UEFA Futsal Cup – Tornát rendez az elitkörben a Rába ETO
Budapest - A Rába ETO ad otthont az egyik tornának az UEFA Futsal Cup elitkörében. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása