Frissítve:

Küszöbön az Abaúji Fesztivál

Fehér Ernő koncertje Fehér Ernő koncertje
Fáj – Kedd este képzőművészeti kiállításnak és zongora előadásnak volt helyszíne a Fáy kastély.

A művészeti program előrendezvénye volt annak a jövő héten induló programsorozatnak, amely Abaúji Művészeti Fesztivál néven már határokon túl is hírnevet szerzett magának Encs Művelődési Központjának és Könyvtárának szervezésén belül. Mint azt a helyszínen megtudtuk, a felújítás alatt álló kastély hangversenyterme már az épület fénykorában is hasonló célokat szolgált, remek akusztikája kapcsán a pátria komolyzenei központja is lehetne.

Program

A fáji programon tiszteletét tette az ősi család leszármazottja, Fáy Árpád a Fáy Társaság elnöke, aki a kastély kihasználásának lehetőségeit ecsetelte köszöntőjében. Kércsi Tibor Encs művelődési igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy a fesztivál ideje alatt az Encsi Országos Képzőművészeti Alkotótábor munkái végig megtekinthetők a kastélyban. A programon Fehér Ernő és Nakayama Tomokozongoraművészek közös előadásában gyönyörködhetett a népes érdeklődő közönség.

Serfőző László

hiba beküldése



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Író-olvasó találkozó Ózdon
Ózd - Író-olvasó találkozóval egybekötött fotókiállítás nyitotta meg kapuit Ózdon a Civil Házban. tovább »
Ünnepi megemlékezés Kazincbarcikán
Kazincbarcika - Ünnepi megemlékezést tartottak a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti [...] tovább »
Pöfögve érkezett Belláékhoz a szerelem Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Nemrég elindították YouTube csatornájukat is: az utazó vlogon kiderül, hogy hova lehet eljutni [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Különleges égi jelenségek – A Leonidák meteorraj miatt szombaton is érdemes lesz az eget kémlelni
A meteorrajok királyaként is emlegetik a fényes jelenséget. Az idei csúcs pénteken este volt, de szombaton is várható. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A listavezető Videoton és a második Ferencváros tíz pontra [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Kiütéses Videoton-győzelem Debrecenben
Debrecen - Fölényesen, 5-2-re győzött a listavezető Videoton a Debrecen otthonában az OTP Bank Liga 16. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása