Frissítve:

Kun Szabó: a nemzeti és a tartalékos haderő együtt adja az ország teljes védelmét

Szentendre, 2015. október 3., szombat (MTI) – A nemzeti és a tartalékos haderő együtt, keretbe foglalva adja az ország teljes védelmét – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szombaton a szentendrei altiszti akadémián, a magyar tartalékosok napja alkalmából tartott ünnepségen.

hiba beküldése

Kun Szabó István köszönetet mondott a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz), amely segíti az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztését. Hozzátette: napjaink eseményeivel beigazolódott, hogy “tartalék nélkül nincs haderő”, s ez a jelenre és a jövőre nézve is megerősíti, hogy szükség van egy ütőképes tartalékos szövetségre is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Matasz elnöke beszédében elmondta: számos Matasz-tag már korábban jelezte, hogy részt vennének a migrációs helyzet kezelésében. Jelezte, a szövetség készen áll arra, hogy igény esetén szervezetten is részt vegyen a határvédelmi feladatokban.

Hozzátette: szövetségük tagjai között vannak férfiak, nők, hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák is, valamint olyan civilek, akik érdeklődnek a honvédség iránt. Kiemelte: a Matasz célja, hogy civil szervezetként egyfajta hidat képezzenek a társadalom és a honvédség között, és elősegítsék, hogy egy jól képzett, megfelelő önkéntes tartalékos haderő támogassa a Magyar Honvédséget. Emellett továbbra is kiemelt feladatként dolgoznak azon, hogy a fiatalok körében tovább népszerűsítsék az önkéntes tartalékos rendszert.

A Matasz által rendezett tartalékos napot idén a Magyar Honvédség (MH) Altiszti Akadémia és az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (HKNYP) közreműködésével összekötötték a Pest megyei toborzónappal is.

A szentendrei altiszti akadémia parancsnoka, Bozó Tibor dandártábornok az MTI-nek elmondta: az MH HKNYP önkéntes, szerződéses és hivatásos katonai pályára is toboroz a rendezvényen.

A dandártábornok elmondta: a szerződéses katonai pályát egyre többen választják. Emellett 2010-ben aktív szakaszába lépett az önkéntes tartalékosok toborzása és felkészítése, s mostanra több mint 5500 kiképzett önkéntes tartalékos katona erősíti a Magyar Honvédséget.
Bozó Tibor kiemelte: a jelenlegi migrációs helyzetben is jól látszik, hogy mekkora szükség van a jól képzett katonákra. Hozzátette: a honvédségben lövészkatonákra, orvosokra, jogászokra, s számos más szakemberre is szükség van., ezért a Magyar Honvédség mindenkit vár, aki érez magában elhivatottságot a haza védelme iránt.

A szentendrei rendezvényt hivatalosan egy Matasz zászlóval érkező ejtőernyős nyitotta meg délelőtt 10 órakor. A nap folyamán katonai közelharc- és kézitusa-bemutatókat tartottak, és katonai hagyományőrzők is bemutatkoztak. Többen családdal látogattak ki a rendezvényre, de volt számos fiatal is, akik a haditechnikai eszközök iránt érdeklődtek, vagy a honvédségi toborzósátornál konkrét pályaválasztási tanácsot is kértek.

Az eseményen előadást tartott Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója és Angyal Ágnes, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója a migrációs helyzet hátteréről és kezelési lehetőségeiről.

Délután ünnepség keretében megkoszorúzták az akadémia főparancsnoki épületében Kossuth Lajos szobrát, majd a legeredményesebb munkát végző Matasz-tagoknak adtak át elismeréseket.

A magyar tartalékosok napja hivatalosan október 4., mivel 1848-ban ezen a napon mondta el Kossuth Lajos híressé vált szegedi toborzóbeszédét: “Látván a haza veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A honvédségi légi kutató-mentők gyorsan a nyomára bukkantak a Bakonyszentlászlóról eltűnt férfinak
Pápa - Gyorsan a nyomára bukkant egy Bakonyszentlászlóról eltűnt férfinak szerdán a Magyar Honvédség légi [...] tovább »
Szijjártó: sikeres és folytatódik a gazdaságélénkítő program
Pozsony - Kifejezetten sikeres és folytatódik a magyar kormány gazdaságélénkítő programja a Felvidéken és a [...] tovább »
Újszülöttet találtak Máriabesnyőn
Budapest - Élő újszülött kisfiút talált egy férfi Gödöllő-Máriabesnyőn csütörtök délután - közölte [...] tovább »
NATO: Magyarország veszi át a Balti államok légtérbiztonsági missziójának vezetését májustól
Brüsszel - Május elejétől Magyarország veszi a NATO kötelékében működő, a balti országok légtérvédelmét [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. április 18.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
MediaMarkt: a lakosság majdnem fele helytelenül kezeli az e-hulladékot
Budapest - Bár a többség nyitott a szelektív gyűjtésre, az elektronikai eszközökből származó hulladékokat a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolc Rallye: Újítások és tradicionális elemek
Miskolc - Már készülnek az országos ralibajnokság második futamára, a HELL 25. Miskolc Rallye-ra. tovább »
Monte-carlói tenisztorna – Fucsovics párosban is kiesett
Budapest,Monte-Carlo - Az egyes után párosban is kiesett Fucsovics Márton az 5,2 millió euró (1,6 milliárd forint) [...] tovább »
Kazincbarcikai Ördögök: Gól a ráadásban és arany
Kazincbarcika - A Kazincbarcikai Ördögök férfi floorballcsapata az új évadot az OB I-ben kezdheti. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Öt magyar a mezőnyben
Budapest - Öt magyar teniszező vesz részt a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró (165,2 millió forint) [...] tovább »
Négy ország rendezi meg a 2021-es női kosárlabda Eb-t
Budapest - Franciaország, Spanyolország, Svédország és Ukrajna közösen rendezi meg a 2021-es női kosárlabda [...] tovább »
Tar Csenge csatlakozott az éremhalmozók táborához
Debrecen - A Bushido Spartan Kempo sportolója az elmúlt fél évben két külön harcművészeti szervezet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása