Frissítve:

Külügyi államtitkár: Ausztria fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak

Bécs, 2014. december 3., szerda (MTI) – Ausztria fontos kereskedelmi és stratégiai partnere Magyarországnak – jelentette ki Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lapnak adott, szerdán megjelent interjújában.

hiba beküldése

Az államtitkár örömtelinek nevezte, hogy az osztrák, valamint a német befektetések folyamatosan növekednek. A tények fontosabbak az elvont vitáknál – hangsúlyozta a Magyarországot érintő kritikákkal kapcsolatban és kiemelte: az osztrák import és export 13 és 8 százalékkal növekedett az év első hét hónapjában.

Magyarország kilábalt a válságból, a második negyedévben a legmagasabb GDP növekedést érte el az unióban – mondta az államtitkár és aggodalmát fejezte ki, hogy Nyugat-Európa stagnál, hiszen a magyar export 80 százaléka az unióba irányul.

Szabó László beszélt arról is, hogy Magyarország vonzó célországa a befektetéseknek, hiszen fejlett infrastruktúrát, képzett munkaerőt és nagyfokú stabilitást kínál. A különadókkal kapcsolatban kifejtette: senki nem fizet szívesen adót, azonban az adó nem büntetés, az érintett ágazatok kitermelik, a vállalatok az országban maradnak és továbbra is befektetnek.
Az államtitkár elmondta: a magyar gazdaságpolitika célja a fejlődő országokkal való gazdasági kapcsolat fokozása, az uniós forgalom megtartása és további fellendítése.

Mivel a vasárnapi zárvatartásról a kormány még tanácskozik, ezért az államtitkár a magánvéleményét ismertette a tervezettel kapcsolatban, miszerint ha az emberek több idő töltenek el a családjukkal, nő az életminőség és az elégedettség, amely a stabil gazdasági növekedés előfeltétele is egyben.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
KSH: 4,3 százalékosra csökkent a munkanélküliség
Budapest - 2016. november-2017. januárra 198 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 82 ezerrel alacsonyabb az [...] tovább »
Csökken a benzin, nő a gázolaj ára
Budapest - Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a [...] tovább »
Kft-k, figyelem: fontos határidő közeleg
Debrecen - A társasági törzstőke március 15-től nem lehet kevesebb 3 millió forintnál. tovább »
OGY – Törvénymódosítással segítené a kárt szenvedett gazdákat a mezőgazdasági bizottság
Budapest - Törvénymódosítással segítene az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az időjárási [...] tovább »
Álláspiaci trendek napjainkban
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az elmúlt évekre visszatekintve megfigyelhető némi változás az [...] tovább »
A GVH jogsértő reklámok miatt megbírságolta a Telekomot
Budapest - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Magyar Telekom Nyrt. összehasonlító [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong MOL Liga – Az Újpesttel küzdenek a miskolciak az elődöntőben
Budapest/Debrecen/Miskolc, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Jól halad a veszprémi Palmarsson felépülése
Budapest - Jól halad a Telekom Veszprém izlandi kézilabdázója, Aron Palmarsson felépülése. tovább »
Tolnai Tibor remekelt a bowlingdöntőben, meg is nyerte
Debrecen - Országos versenyeken képviselte Debrecen színeit a Cívis Egyesület két versenyzője. Ábrók Andrea a [...] tovább »
Benkó Barbara harmadik lett egy kiemelt hegyikerékpáros versenyen
Budapest - A hegyikerékpáros Benkó Barbara szakaszgyőzelme után harmadikként zárt összetettben a ciprusi [...] tovább »
Rapport középmezőnyben zárt a sakk GP első állomásán
Sardzsa - Rapport Richárd ötvenszázalékos mérleggel a középmezőnyben zárt a sakk Grand Prix-sorozat első, [...] tovább »
DVSC vs. DVTK: keddtől kaphatók a jegyek
Debrecen - A DVSC labdarúgó csapata a Diósgyőr ellen, március 4.-én szombaton, 15 óra 30 perctől játssza [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása