Frissítve:

Különleges termékkel erősít a Timár-Gumi Kft.

Budapest, 2014. március 29., szombat (MTI) – Árbevételének 5-10 százalékos növekedését reméli a Timár-Gumi Kft., miután egy fejlesztés révén új forgácsolt alkatrészek gyártását kezdte meg a gépjárművek légrugó-ütközőelemeihez – közölte a társaság az MTI-vel.

A beruházáshoz az Európai Uniótól és a magyar államtól 16,96 millió forintos támogatást kapott a vállalat, amely műszaki gumicikkek több száz fajtáját gyártják, például légrugó és víztömítő alkatrészeket, tömörabroncsokat és egyéb betét nélküli gumigyártmányokat. A lakatosipari részleg gépjárműalkatrészeket, acélkerekeket, légrugó alkatrészeket, valamint a gumiiparban használatos fém fegyverzetet állít elő mélyhúzással, stancolással és hegesztéssel.

A timári székhelyű, magyar tulajdonban lévő szabolcsi társaság által előállított új alkatrész felhasználásával speciális légrugókat készítenek, amelyeket nehézgépjárművek, pótkocsik futóművében alkalmaznak Európa szerte.

A 110 főt foglalkoztató vállalat a múlt évben 1,2 milliárd forintos árbevételt ért el. A társaságnál az idén ennek szinten tartásával számolnak, de úgy vélik, amennyiben realizálódnak a jelenleg ismert üzleti lehetőségek, akár 5-10 százalékkal is nőhet a cég forgalma.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Megkérdeztük: Önt hogyan érinti az üzemanyagok drágulása?
Debrecen - Arra voltunk kíváncsiak, kit hogyan érintett a legutóbbi üzemanyagár növekedés. tovább »
Milliókkal többet érhetnek a szigetelt házak
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ütemesen növekszik a szigetelt házak aránya, de van még hová fejlődni. tovább »
A régi hagyományokra is építve, de teljesen új utakon az Észak Expo
Miskolc - Egymásra találhatnak a cégek, vállalkozások és az érdeklődők, egy helyen. tovább »
360 fokos videó: kevés mézzel zárták a tavaszt a méhészek
Debrecen - „Szerintem nem volt egy jó év. Területi különbségek is vannak, van, ahol fagykár érte az akácot, [...] tovább »
Az Európai Bizottság az áfaszabályok és az alkohol adójának módosítását javasolta
Brüsszel - Az Európai Bizottság javaslatot tett a hozzáadottérték-adóra (általános forgalmi adó - áfa) [...] tovább »
NAK-elnök: vannak még tartalékok a magyar agrárgazdaságban
Pápa - Sikeres éveket tudhat maga mögött a magyar agrárgazdaság, de vannak olyan ágazatok, amelyekben még komoly [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
FTC vs. DVTK – Így állhat fel a Diósgyőr az Üllői úton
Miskolc – A vasárnap 17.30-kor kezdődő Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK NB I-es mérkőzés előtt megnéztük [...] tovább »
Vasárnap célba érhet a KBSC
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 37. fordulójában a Kazincbarcikai SC gárdája a Csákvár csapatát fogadja [...] tovább »
Frizbis bronzot szerzett a Debreceni Egyetem
Budapest, Debrecen – A Debreceni Egyetem frizbi csapata harmadik helyezést ért el a Magyar Egyetemi-Főiskolai [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Felemelő környezetben, felszabadultan
Kisvárda - Lekerült a teher a kisvárdai csapatról, ez érezhető volt az MTK otthonában nyújtott teljesítményen. tovább »
Hosszú Katinka 400 méter vegyesen is győzött Kaliforniában
Budapest, Irvine - A 200-on aratott pénteki sikere után Hosszú Katinka szombaton 400 méteres vegyesúszásban sem [...] tovább »
Bajnokok Ligája – Sorozatban harmadszor győzött a Real Madrid
Budapest/Kijev - Sorozatban harmadszor a Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a 2017/18-as szezon [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása