Frissítve:

Külön vitrinbe helyezték Szent István-koponyáját Dubrovnikban

Dubrovnik, 2014. november 18., kedd (MTI) – Külön üvegszekrénybe helyezték Szent István magyar államalapító király koponyáját Dubrovnikban, s ezzel az ereklye méltóbb helyre került, hiszen eddig több relikviával együtt közös helyen tartották a Szent Domonkos-kolostor múzeumi gyűjteményének egyik termében – tájékoztatta az MTI-t Magyarország zágrábi nagykövetsége.

hiba beküldése

A dubrovniki Domonkos-rend elöljáróival történt egyeztetés eredményeként, valamint a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a kolostor múzeumának központi termében helyezték el Szent István-koponyaereklyéjét, mégpedig külön, kiemelt helyen.

Szent István fejereklyéjének új helyét Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet és Nikola Mioc dubrovniki domonkos perjel avatta fel kedden.

Iván Gábor nagykövet elmondta: a tragikus történelmi események, a tatár- és törökdúlás miatt a magyarság számára becses ereklyék és egyházi kincsek jelentős része elkerült Magyarországról, és Európa-szerte szétszóródott. “Nagyra értékeljük, hogy a horvátországi domonkosokhoz került ereklyét a rend évszázadokon keresztül megőrizte, és Magyarország azt kölcsönkérhette a millenniumi megemlékezéshez” – mondta.

A 12 centiméter magas ereklyetartó közép-európai barokk alkotás a 18. századból, súlya a koponyacsonttal együtt 1070 gramm, kerülete 59 centiméter. Koponyaformájú, vésett, metszett, kovácsolt ezüst és arany kerettel rendelkezik az ovális hegyikristály betét körül, ami alatt látszik az ereklye. Az alsó része tányér, a koponyát borító felső rész pedig félgömb alakú. A két részt ezüst tűvel zárt bilincs fogja össze.

A relikvia valószínűleg Nagy Lajos király ajándékaként került Raguzába (Dubrovnikba), ahol a székesegyház kincstárában a mai napig nagy tisztelettel és megbecsüléssel őrzik.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Csalók éltek vissza a Nemzeti Közművek nevével
Budapest - Több visszaélés történt a Nemzeti Közművek (NKM) földgázszolgáltatójára hivatkozva az [...] tovább »
Palkovics László: a kormány segítené a családi vállalatok utódlását
Budapest - A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, [...] tovább »
Médianéző: tavaly a választások, a Stop Soros és a Sargentini-jelentés miatt foglalkoztak leginkább Magyarországgal
Budapest - Tavaly a választások, a Stop Soros törvénycsomag és a Sargentini-jelentés miatt foglalkozott [...] tovább »
NAV: március 18-ig akár sms-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása
Budapest - Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól [...] tovább »
Harrach: a bejelentett hét ponttal nem zárult le a családok megsegítése
Budapest - A kormányfő által bejelentetett hét ponttal nem zárult le a családok megsegítése - mondta [...] tovább »
EP-választás – Kovács Zoltán: a cél, hogy Európa visszatérjen a józan ész talajára
Budapest - A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az európai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vegyész RC: A hazai feladó olvasása kulcs lesz
Kazincbarcika - Kecskeméten játszik szerdán bajnoki mérkőzést a Vegyész RC Kazincbarcika. tovább »
Fotók: Az Aranycsapatról értekeztek
Debrecen - Az Aranycsapat-emlékév tiszteletére tartott előadást Kozma Mihály a Debreceni Egyetemen, a Buzánszky [...] tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Minél több villanást akarnak
Mezőkövesd - Megismétlődik a szombati párosítás: csak fordítva és más sorozat keretében. tovább »
Hétvégén rajtol a mennyei megyei tavaszi idénye
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Több mint két hónap után ismét útjára indul a labda a megyei első osztályú [...] tovább »
Megvan a kézi-MK-párosítás
Debrecen - Elkerülte egymást a címvédő Győri Audi ETO KC és a Ferencváros csapata a női kézilabda Magyar Kupa [...] tovább »
DVSC: gólgazdag összecsapás után tovább kell jutni
Debrecen - Az NB III-as FC Ajka otthonában vívott Magyar Kupa-nyolcaddöntőt a DVSC futballcsapata kedden este, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása