Frissítve:

Külföldi sajtó Magyarországról – német lapok

Berlin, 2015. június 2., kedd (MTI) – A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a halálbüntetés körüli vitáról, a Handelsblatt című üzleti lap pedig a halálbüntetés és a menekültek ellátása körüli vitáról közölt kommentárt kedden.

hiba beküldése

A FAZ Orbán provokációja címmel közölte Nikolas Busse kommentárját, amely szerint talán a halálbüntetés tilalma az az alapérték, amelynek tisztelete a leginkább megkülönbözteti Európát a világ többi részétől. A szerző hozzátette, hogy az EU még az Alapjogi Chartába is felvette a halálbüntetés megszüntetését. Kiemelte: “az, hogy Orbán magyar miniszterelnök megkérdőjelezte ezt az európai társadalmi szerződést, ismét megmutatta, hogy milyen különös utakon jár ma a korábbi szabadságharcos”.

Amikor Magyarország csatlakozott az Európa Tanácshoz, a halálbüntetés megszüntetése volt egyike azon lépéseknek, amelyekkel a kommunizmus alól felszabadult országok visszatértek Európába. “Ezért helyes az utalás Berlin és Brüsszel részéről arra, hogy a büntetés visszaállítása az EU-ból való kizárást vonná maga után” – írta a FAZ szerzője, hozzátéve, hogy Orbán “természetesen” nem engedi, hogy idáig fajuljon a helyzet, mert “hazai céljaihoz elég neki a provokáció”.

A Handelsblatt Orbán kirohanása címmel közölte Hans-Peter Siebenhaar írását, amely szerint Orbán Viktor “szívesen engedi szabadjára populista és nacionalista hajlamait”, ha ez “belpolitikailag hasznos”, a halálbüntetés ügyében viszont “túlfeszítette a húrt”.
Az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek a halálbüntetés körüli vitában tett kijelentésével kapcsolatban kiemelte, hogy most először fordult elő, hogy egy bizottsági elnök kizárással fenyegetett meg egy tagországot, és megjegyezte, hogy Juncker határozott fellépése “tiszteletet érdemel”. Hozzátette, hogy Angela Merkel német kancellár “növekvő aggodalommal szemléli magyar kollégája kiszámíthatatlan kirohanásait”.

Az EU-ba irányuló menekülthullámmal és a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban kifejtette, hogy a menekültek egyre feszítőbb gondjának “szolidáris és humánus” kezelése az EU előtt álló nagy kihívások közé tartozik, és ebben a helyzetben “Európának nincs szüksége kútmérgezőkre Budapestről”.

Siebenhaar a belpolitikai helyzettel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Orbán igyekszik “jobbról előzni” ellenfeleit az olyan ötletekkel, mint a halálbüntetés. Kiemelte: “Európa türelme Orbánnal a végéhez közeledik” a “növekvő despotizmus, a fenyegető idegenellenesség és a hiányzó szolidaritás” miatt, a kormányfő azonban “nem értette meg”, hogy új helyzet alakult ki. “A tapasztalt budapesti harcos azt gondolja, hogy csak egy látszatküzdelemről van szó, amelyből fényes győzelemmel kerülhet ki, de ezúttal hatalmasat tévedhet” – írta a Handelsblatt szerzője.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szijjártó: Magyarországot és Lengyelországot valódi barátság köti össze
Budapest - Magyarországot és Lengyelországot ma is valódi barátság köti össze, a két ország mindig [...] tovább »
A magyar nyelv napja – Sántha Attila írót és Dávid Gyula irodalomtörténészt díjazták Kolozsváron
Kolozsvár - Sántha Attila írót, nyelvészt és Dávid Gyula irodalomtörténészt, egykori 1956-os politikai [...] tovább »
Egyre biztatóbbnak látják elhelyezkedési esélyüket a magyar munkavállalók
Budapest - Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, elhelyezkedési esélyeiket [...] tovább »
Halálos baleset történt Hódmezővásárhely határában
Szeged - Meghalt egy motoros, miután kamionnal ütközött össze a 47-es út 196-os kilométerénél, [...] tovább »
Sokkoló videó: Kiszámolták, hányan fognak még meghalni idén az utakon
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Baleset-megelőzés matematikai alapon: a rendőrség sokkoló videót tett közzé a [...] tovább »
Orbán Viktor: kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok
Budapest - A közép-európai régió energetikai kérdéseit és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Santiago Solari 2021 nyaráig aláírt a Real Madridnál
Madrid - Santiago Solari, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője 2021 nyaráig szóló szerződést [...] tovább »
Serie A – Edzőt váltott az Udinese
Budapest/Udine - A gyenge bajnoki szereplés miatt az Udinese labdarúgócsapatának elöljárói menesztették [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Veszprém és a Szeged is magabiztosan nyert
Budapest - A Veszprém és a címvédő Szeged is magabiztosan nyert házigazdaként a férfi kézilabda NB I-ben kedden. tovább »
Női kézilabda Eb – Öt NB I-es légióssal találkozhatnak a magyarok
Budapest - Öt NB I-es légióssal találkozhat a magyar női kézilabda-válogatott a november 29-én kezdődő [...] tovább »
Kevésen múlott, de búcsúzott a Loki a kupától
Debrecen - A jó erőkből álló Érd csapatához látogatott kedden este, a Magyar Kupa negyedik fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Fölényesen nyert a DVTK
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata 8-1-re legyőzte a szlovák U20-as válogatottat a Tipsport Liga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása