Frissítve:

Külföldi sajtó Magyarországról – Die Welt, Financial Times

Berlin/London, 2014. június 12., csütörtök (MTI) – A Die Welt című német konzervatív lap és a brit Financial Times is a reklámadóról közölt cikket.

hiba beküldése

A Die Welt online kiadásában Magyarország különadót vet ki a magántelevíziókra címmel közölt írásban a szerző, Boris Kálnoky kiemelte, hogy az újraválasztott kormány “ott folytatja, ahol abbahagyta: új közvetett különadókat vet ki külföldi vállalkozásokra, amelyek nem az ipari szektorhoz tartoznak”.

Kifejtette, hogy az adó elsősorban a luxemburgi RTL konszern magyar érdekeltségét terheli, és kormányközeli médiumok is tiltakoztak ellene. Az RTL egyik vezetője, Andreas Rudas a napokban már a sajtószabadság végéről beszélt a Handelsblatt című lapnak – idézte fel Kálnoky, aki szerint azonban “a magyar sajtószabadság végét már többször kihirdették, és valószínűleg az új különadó sem temeti el teljesen és végérvényesen ezt a szabadságot”.

“Az viszont tény, hogy az adó egy olyan ágazatot terhel, amely az egyre csökkenő bevételek és a jövőtől való félelem terhe alatt szenved”- tette hozzá, úgy vélekedve, hogy éppen ez lehetett az oka annak, hogy szinte valamennyi médium bírálta az új adót vagy tiltakozott ellene, köztük a Fidesz szócsöveként számon tartott Magyar Nemzet és a jobboldali konzervatív HírTV.

http://www.welt.de/politik/ausland/article128954511/Ungarn-belegt-private-Sender-mit-Sondersteuer.html

A londoni üzleti napilap, a Financial Times budapesti tudósítója, Kester Eddy szerint a reklámadó aránytalan mértékben sújtja a legnépszerűbb magyar televíziós csatornát, az RTL Klubot.

Elemzők a reklámadót ebből a szempontból a bank-, az energia- és egyéb szektorokra kivetett különadókhoz hasonlítják, mivel ezek is külföldi tulajdonú cégeket terhelnek nagyobb mértékben – írja a tudósító.

http://www.ft.com/cms/s/0/a5a2869a-f08e-11e3-8f3d-00144feabdc0.html#axzz34Nb9MMal

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kompenzációs csomag bevezetését javasolja az 5 százalékos lakásáfa megszűnése után az ÉVOSZ
Budapest - Kompenzációs intézkedési csomag bevezetését javasolja a 2019 végéig érvényben lévő 5 százalékos [...] tovább »
Autizmus által érintett családokat segítő modellprogram indul
Budapest - Az autizmus által érintett családokat segítő modellprogram indul; az Autisták Országos Szövetsége [...] tovább »
Mandátumot adott kibocsátás szervezésére az ÁKK
Budapest - Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) devizakötvény kibocsátásának szervezésére mandátumot [...] tovább »
K&H Biztosító: a 30-59 évesek körében 70 százalékra nőtt a megtakarítással rendelkezők aránya
Budapest - A 30-59 évesek körében a megtakarítással rendelkezők aránya a 2017. évi 63 százalékról 70 [...] tovább »
Fejlődést remélnek a BMW-től
Debrecen - Optimista a közhangulat az autógyár hírét illetően Debrecen kismacsi részén. tovább »
MNB: indokolatlanul drágán válthatnak valutát a pénzkiadó gépek külföldön
Budapest - Külföldön egyre több olyan kártyaleolvasó (POS) és készpénzkiadó (ATM) működik, amely felismeri a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Pisont István azon van, hogy segítsen
Balmazújváros - Az egykori jó képességű középpályás, Pisont István Balmazújvárosban tanította a focit. tovább »
Cselgáncs-vb – Tóth Krisztián a bronzért küzdhet
Baku - A 90 kilogrammos Tóth Krisztián kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet hétfőn az olimpiai [...] tovább »
Katonai öttusa-vb – Két magyar egyéni világbajnok a mezőnyben
Budapest - Az előzetes nevezések alapján 19 ország 92 versenyzője vesz részt keddtől szombatig a 46. katonai [...] tovább »
A triatlonos Bicsák Bence a 10 km-es utcai futóbajnok
Budapest - A férfiaknál a triatlonos Bicsák Bence, míg a nőknél Kácser Zita nyerte meg a szombathelyi [...] tovább »
Aki a Hősök terén jeleskedett
Nyíregyháza - A nyíregyházi zsokéhölgy a Nemzeti Vágta negyedik helyén végzett Füzér képviseletében tovább »
Fotók: Critical Mass kerékpáros felvonulás Miskolcon
Miskolc - Az autómentes napon, szombaton rendezték meg Miskolcon a hagyományos Critical Mass kerékpáros felvonulást. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása