Frissítve:

Kulcsár-ügy – Megkezdődött a vádbeszéd

Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) – Megkezdődött a vádbeszéd a sokmilliárdos sikkasztás vádjával több mint egy évtizede Kulcsár Attila és társai ellen indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.

A várhatóan egész napos vádbeszéd után szeptember-októberben kerülhetnek sorra a sértetti képviselők felszólalásai, a védőbeszédek és a vádlottak utolsó szó jogán előadott nyilatkozatai.

Az elsőfokú ítéletet feltehetően még az ősz folyamán kihirdeti a Fővárosi Törvényszék.

A csütörtöki tárgyalás elején a bíróság engedélyezte Rejtő E. Tibor vádlottnak, a K&H Bank korábbi elnök-vezérigazgatójának, hogy távollétében folyjék tovább az eljárás. Rejtő E. Tibor a tárgyaláson elmondta, hogy több súlyos orvosi beavatkozáson esett át, majd a bíróság engedélyével távozott.

A per elhúzódó jellegét érzékelteti az is, hogy a vádlottak adatainak egyeztetése során kiderült: időközben többen elváltak, megnősültek, nyugdíjba mentek, vannak, akik megromlott egészségi állapotuk miatt nem tudnak részt venni a tárgyaláson, és olyan is, aki elhunyt, egyes vádlottak eltartásra szoruló kiskorú gyermekei pedig már felnőttek.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 49. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 49. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Advent idején
Advent idején oly sok emberben idéződik fel önkéntelenül is a gyermekkor. Amikor még gondtalan és melengető [...] tovább »
Több az új cég idén, mint tavaly volt
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cég­alapítási számokat, [...] tovább »
Az ” Art of Magic” mágikus művészeinek előadásában az Everdance táncosok
Szombathely, Nyíregyháza - Egy előadás ahol nem hiszünk a szemünknek... 2016. december 9.-én este Szombathelyen [...] tovább »
Szavazati arány
Dehogy akarom én elrontani a hétvégi, egyébként jó kedvüket, de vasárnap Románia választ! Ezt mindenki tudni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 19. forduló – 2016/2017.
Budapest - A Videoton, a Budapest Honvéd és a heteken keresztül listavezető Vasas tölti a képzeletbeli dobogón a [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Döntetlent játszott a Szolnok, nyert az Eger
Szolnok/Belgrád - A Szolnok otthon döntetlenre végzett a görög Olympiakosszal, az Eger ugyanakkor nyert a szerb [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 19. forduló – 2016/2017.
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szegeden nyert az éllovas Alba Fehérvár
Budapest - Szegeden győzött az éllovas Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. tovább »
Jégkorong MOL Liga – Kikaptak a magyar csapatok Erdélyben
Budapest - Kikapott az FTC az SC Csíkszereda otthonában, az Újpest pedig Brassóban a jégkorong MOL Liga szombati [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nehezen nyert a Tatabánya Budakalászon
Budapest - Négy másodperccel a vége előtt értékesített büntetővel nyert 26-25-re a Tatabánya az újonc [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása