Frissítve:

KSH: január-márciusban 4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset

Budapest, 2013. május 22., szerda (MTI) – Az idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 147 800 forint volt, 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

hiba beküldése

Nemzetgazdasági szinten a márciusi bruttó átlagkereset 229 691 forint volt a februári 222 503 és a januári 224 504 forint után.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 2,5 százalékkal nőttek a január-márciusi időszakban, a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 234 700 forintot kerestek.

A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve átlagosan 3,3 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése, az átlagkereset így 212 600 forintot ért el január-márciusban. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 300 forint volt.

A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 4,5 százalékkal, 205 000 forintra emelkedett.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 464 300 forint. Ezt követte az információ és kommunikáció 436 900 forinttal, majd az energiaipar 379 400 forinttal.

A legkevesebbet, 146 000 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók kerestek. A következő 161 700 forinttal a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, illetve 163 200 forinttal a humán-egészségügyi, szociális ellátás volt.

Január-márciusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 000 forint, az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kapott. A nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9500 forint juttatást kaptak ezen a címen.

A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – kereset az év első három hónapjában átlagosan 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a versenyszférában dolgozóké 3,1 százalékkal. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye 3,2 százalékkal nőtt.

A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 3,9, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 4,2, a nonprofit szervezeteknél 5,4 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

Nemzetgazdasági szinten a családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset a fizikai foglalkozásúaknál 103 100, a szellemi foglalkozásúaknál 193 000 forint volt.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Lesznek gépek a húsüzemben
Hajdúböszörmény - A húsüzem gépeinek eszközbeszerzésére az egyik betéti társaság közel 30 millió forintos [...] tovább »
MNB: február 1-től kerülnek forgalomba az új 500 forintos bankjegyek
Budapest - Február 1-től kerülnek forgalomba az új 500 forintosok, a bankjegyek régi változatával 2019. október [...] tovább »
Csökken a gázolaj ára
Budapest - Csökkenti a Mol bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a 95-ös [...] tovább »
Együttműködési megállapodást kötött a NAV és az IPOSZ
Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a kisvállalkozók adózási ismereteinek bővítésére az [...] tovább »
Kölcsönből költsünk az ünnepekkor – vagy ne?
Debrecen - Az év végi nagy bevásárlási láz, forgatag hatására a szokottnál többen igényelnek különböző [...] tovább »
CHB-kutatás: a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra
Budapest - Nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nem volt egy súlycsoportban a soroksáriakkal a Balmazújváros
Balmazújváros - Az őszinél sokkal jobb teljesítmény szükséges a bennmaradáshoz. tovább »
„Az első félidőben nem találtuk a ritmust…”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 21. fordulójában Kaposvárra látogatott a KBSC. tovább »
Egy cipőben járhatnak a Loki futballistáival
Debrecen - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ősszel elindította az „Egy cipőben járunk” című társadalmi [...] tovább »
Szpari – A ráadásban egyenlítettek a mosoniak
Nyíregyháza - Egy ponttal zárta az idei sorozatot a Szpari, a játékosok már szabadságon vannak. tovább »
Nagy büntetőt fogott, Bódi csodagólt lőtt
Debrecen - Király dilemmázott, hogy hová helyezkedjen, és csak beleérni tudott a labdába. tovább »
Az ötödik küzdősport gála következik Ózdon
Ózd - Interkontinentális bajnoki címért zajlik majd az este fő mérkőzése. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása