Frissítve:

KSH: folytatódott a beruházások gyors növekedése a második negyedévben

Budapest, 2014. augusztus 29., péntek (MTI) – A beruházások volumene 21,2 százalékkal nőtt az idei év második negyedévében a múlt év azonos időszakához képest, az első negyedévi 22,6 százalékos ütem után – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

hiba beküldése

A gépberuházások volumene 32,8 százalékkal, az építési beruházások 12,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A feldolgozóiparban tovább gyorsult a beruházások növekedési üteme, a második negyedévben 33,3 százalékos fellendülést regisztrált a KSH, az előző negyedévi 27,6 százalék után. A beruházások csaknem egyharmadát adó feldolgozóiparban a növekedés most is elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó beszállítói iparágak fejlesztéseinek eredménye.

A nagy súlyú nemzetgazdasági ágak közül a legdinamikusabban, 36,1 százalékkal a szállítás, raktározás területén nőtt a beruházási teljesítmény, ehhez főként a vasút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztése, a járműparkok korszerűsítése, valamint az alsóbbrendű útvonalak, illetve az egyéb útépítések járultak hozzá.
A kis- és középvállalkozások fejlesztéseinek következtében jelentős, 36,6 százalékos a bővülés a mezőgazdaságban – közölte a KSH.

A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül jelentősen, 31,9 százalékkal nőtt a művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ág beruházási teljesítménye, ami az egyedi nagy beruházások eredménye.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény 30,3 százalékos emelkedéséhez a középületek felújítása, a katasztrófavédelmi és rendvédelmi fejlesztések járultak.

A humán-egészségügyi, szociális ellátás ágban – alacsony bázis mellett – 30,2 százalékkal nőtt a beruházások volumene, néhány egészségügyi intézmény építését követően.
Jelentősen, 28,5 százalékkal nőtt még az építőipar, illetve 25,8 százalékkal a víz- és hulladékgazdálkodás beruházási teljesítménye.

Az oktatásban 37,5 százalékkal csökkentek a beruházások, a pénzügyi, biztosítási tevékenységnél 10,4 százalékkal, az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységnél 8,1 százalékkal, az ingatlanügyleteknél pedig 0,2 százalékkal.
Az előző negyedévhez képest a második negyedévben 0,2 százalékkal csökkentek a beruházások a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint.

Az idei év első felében 2035 milliárd forintot költöttek beruházásra, összehasonlító áron 21,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szakértő: sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások bővítésével
Budapest - Sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások július 1-jétől [...] tovább »
Farkas Sándor: már százezren aláírták a magyar gazdák érdekében indított petíciót
Fábiánsebestyén - Már százezren aláírták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és [...] tovább »
Már százezren töltötték ki a gazda petíciót
Budapest - Négy hét alatt százezren írták alá azt a petíciót, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) [...] tovább »
Két év alatt ötszörösére nőtt az öngondoskodó fiatalok aránya egy felmérés szerint
Budapest - Egyre több fiatal gondol az öngondoskodásra, a K&H ifjúsági indexe szerint míg 2017 elején a 19-29 [...] tovább »
Fejlesztések a porondon: munkában a megye
Hajdú-Bihar - Megkezdődött a kormányzat felkészülése a következő európai uniós ciklusra. tovább »
A sztrájk után a Hankook visszatér a normális gyártási rendbe
Rácalmás - A március 12-én elkezdett és csütörtök este megállapodással végződő sztrájk után a Hankook [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Extraliga – Előnyben a Vasas és a Nyíregyháza
Budapest - A Vasas és a Nyíregyháza is saját közönsége előtt szerzett előnyt a női röplabda Extraliga [...] tovább »
Meggyőző Fatum-siker az elődöntő első meccsén
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza vasárnap este hazai pályán kezdte meg a Békéscsaba elleni elődöntőt. tovább »
Svájci aranyérem a női curling-világbajnokságon
Silkeborg - Svájci aranyérem született a női curlingezők világbajnokságán a dániai Silkeborgban. tovább »
Hosszú Katinka aranyéremmel zárt Marseille-ben
Budapest/Marseille - Hosszú Katinka 200 méter háton aranyérmet nyert a Golden Tour elnevezésű [...] tovább »
Magyar-horvát – Jó játékkal bravúros győzelem
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi két év legjobb játékát nyújtva hátrányból fordított és [...] tovább »
„Az a helyzet, hogy rúgott gól nélkül ritkán lehet meccset nyerni”
Hajdú-Bihar - Három mérkőzést játszottak a labdarúgó megyei I. osztály vasárnapi játéknapján. Eredmények, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása